használtautó átvizsgálás

A Rettenthetetlen (ügyfél)

2024.03.19.

22 éves coupé Merci romokban, de kell.

Amikor a használtautó-vásárlás előtti forródróton bejelentkezik az érdeklődő ügyfél, sokszor elfelejti elárulni, hogy milyen autót keres, ezért ilyenkor külön is kell kérdezni. Egy CLK320-as Merciről lenne szó – hangzott a válasz. Mindenki olyan kocsit vesz, amilyet akar, de feltételezve, hogy éppen azért keres egy vásárlás előtt vizsgáló céget, mert nem akar tátott szájjal beszaladni abba a bizonyos erdőbe, egyszerűen nem bírtam megállni, hogy fel ne szisszenjek. Igazam lett, máris mesélem…

Coupé is, prémium is, öreg is

A prémiumszegmensből bármit és bármilyen korban választunk, az anyagilag szívás. Ha új, vagy legalább is fiatal, akkor a vételárban, az idősödő példányok pedig a fenntartásban járatják maximumra a pénzszivattyút.

Nem mondom, vannak megkímélt példányok az öreg luxuskocsiknál is, de amikor megtudtam, hogy CLK 2002-es, vagyis 22 éves és 230.000 km van benne nem sok jót sejtettem. A maradék reményem a megrendelés beérkezése után szállt el végleg, amikor megpillantottam, hogy a kocsiért mindössze 2,1 millió forintot kérnek.

Ha ezeket a járműveket nem tartják folyamatosan karban azon a szinten, hogy ha valami baj van velük, akkor azonnal szerviz, akkor néhány hónap leforgása alatt annyi minden összejön, ami már kedvét szegi a tulajnak, hogy orvosoltassa őket.

Az általunk a helyszínen használt állapotlapon elég sok szabad hely van a tapasztaltak szabadszavas rögzítésére, de ennél a kocsinál teleírtuk a margóban és fej- és láblécekben szabadon maradt papírfelületeket is.

Magyarországra eleve 17 évesen hozták be

A kocsi első hazai bejegyzése 2019-ben történt. Szerintem ez a kocsi már akkor sem volt a helyzet magaslatán. Ilyen autót nem is értem miért importálnak. De megértettem, amikor az ügyfél elmondta, hogy neki mindenképpen a 320-as verzió kell feketében. Ilyenből 2 db-ot árultak.

Most 233.000 km van benne, ennyitől nagyon nem kellene így kinéznie és ennyi hibát hoznia a kocsinak. A kocsi régi, egyetlen egy helyről a gyújtásszár vezérlőről sikerült km-adatot kinyerni, ezek szerint a kijelzett futásteljesítmény valós.

A szürke-fekete bőrkárpit a vezetőülésen rommá szakadva. A hátsó ülésen szintén van egy éktelen szakadás, a padlókárpiton furcsa folt. Az anyósülés jobboldali műanyag burkolata szakadt, kilátszik a az ülésállítás mechanikája. Az első biztonsági övek feszítőmechanizmusa nem működik, lógnak az övek, a baloldali övet előre adó mechanika is leállt.

Az első ülések valaha fűthetőek voltak, ebből már a vezetőülés ülőlapja maradt működőképes, a többi nem működik. Mint ahogyan a kulcs nélküli nyitás és indítás is a múlté már. Még mindig az utastérben maradva fel kellett jegyezzük, hogy a tetőablak árnyékolója úgy ahogy van hiányzik, a hátsó elektromos árnyékoló roló pedig nem megy. De a jobboldali visszapillantó tükör oldalirányú állítása is sztrájkol. A fedélzeti multimédia rendszer hibás, a tetőkárpit sérült, szakadt. A telefon kihangosító hiányos. A memóriás üléseket is mindhiába próbáltuk működésre bírni.

Gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy az anno gazdagnak számító felszereltségek mind esztétikai, mind pedig műszaki szempontból tönkrementek. A csomagtérben a „nagyhifi” maradványai láthatók, kábelek lógnak és a burkolatok hiányosak. A váltókar bőr burkolata kiszakadva, a középső szellőzőrostély törött.

De ne szálljunk még ki!

A diagnosztikai lekérdezés szerint a szellőztetőrendszer levegő elosztásának elektromos állítómotorjai zöme meghalt, áll. Nem lehet például a lábtérre állítani a fűtés irányát. A diag is kijelezte, hogy bal hátsó lámpában több izzó hibás és a pótféklámpa sem működik.

A sikertelenül próbált fényszórómosó után a számítógépes lekérdezés is megerősítette, hogy annak szivattyújában szakadás lépett fel.

A motor, a váltó és a futómű

A kocsi motorja indítható volt és mivel a 6 henger a pokolban is 6 henger még viszonylag szép hangot is hallatott. De olajszivárgás volt látható a szelepfedeleken, az olajteknőnél, az olajszivattyúnál, a szűrőháznál. A motortérbe is jutott az utólagos kábelezésből, ráadásul kék és lila színben, gyönyörű!

A menetpróbán aztán a váltó működése, illetve hibája szúrt szemet. Minden fokozatváltásnál rángat. Egy ilyen váltónak vajpuhán kellene működnie. 100% hogy váltóolajcserét időtlen idők óta nem csináltak rajta, és élünk a gyanúperrel, hogy szét is kell szedni és az egész mechatronikát ki kell pucolni.

A futómű nem volt ennyire vészes. A kormányközép nem egyenes, amikor egyenes megy a kocsi, futóműbeállításra van szükség. A baloldali féltengely belső csuklója pedig szórja a zsírt a gumiharang alól, pedig az eladó azt mondta ezt most cserélték. Hát nem sikerült valami jól.

A kocsi bal hátsó gumiabroncsa a másik hárommal nem egyezett meg, ráadásul a DOT számot kicsiszolták belőle. Hát milyen használtgumival seftelő ember tesz ilyet? Persze minden felni fénysérült, az egyikről még a perem is lekéredzkedett egy helyen.

Karosszéria

Az első sárvédőkön kívül minden elemet javították már. Nem probléma, ilyen idős korban már sok kocsi kap egy (két) telifényt, a rétegvastagsági értékek pedig csak a jobb oldalrészen ugrottak fel 1.000 mikron környékére. Cserébe az oszlopokon és küszöbökön mérhető értékek alapján a verda nem volt kiflibe hajlítva valamelyik körúti villanyoszlopon.

Kisebb horpadások, deformációk tarkítják a látképet, de repedt és fénysérült a hátsó lökös, van egy kis repedés a bal hátsó lámpán, a csomagtér fedél pedig rozsdásodik és az illesztése sem megfelelő.

Még van 3 hónap műszaki rajta

És nagy érték, hiszen a biztonsági öv hibákkal, a nem működő lámpamosókkal és a felemás hátsó tengelyi abroncsokkal biztos a bukás egy tisztességes vizsgán.

Mivel a kocsi gyakorlatilag romjaiban hever, nem hogy 2 milliót, de megítélésem szerint egy fabatkát nem ér. Gyakorlatilag minden elromlott, megállt, vagy hibás rajta, amit csak el lehet képzelni. A motorjából dől az olaj, a váltója kis túlzással csereérett.

A kocsi jelenlegi árával vetekedő szervizszámlák, vagy az aknában átvirrasztott éjszakák lebegnek a szemem előtt, rengeteg szívással.

És kell neki, és megvette

Egy alapos vásárlás előtti vizsgálattal mindezt előre tudtuk vetíteni az ügyfél számára, de ő hajthatatlan volt. Megvette az autót. Pedig ebből már minden erőfeszítés ellenére sem lesz soha normális, önmagához méltó autó. Ennek bizony a bontóban lenne a helye az ügyfélnek pedig kétszer ennyiért kellett volna néznie egy még autónak tűnő példányt.

Kattints ide, tudunk segíteni!

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....
2024.05.27
Ankara előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai BYD és a Chery vállalattal elektromos járművek....