Pekingi Autószalon

Riválist készít a BMW X6-osnak a Mercedes

2014.04.10.

A készülő terepjáró kupéról egy fotót már megmutattak, a gyártás 2015-ban indulhat.

Április közepén, a Pekingi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes-Benz legújabb tanulmányautója, a Concept Coupé SUV nevű crossover. A kupék és a terepjárók keresztezéséből létrejött újdonság egyértelműen a BMW X6-osnak jelent majd komoly konkurenciát, ha jövőre valóban elkezdik a gyártását. Akkor mutatták meg a hivatalos fotóját, amikor Dr. Dieter Zetsche, a konszern vezérigazgatója beszédet mondott a részvényeseknek tartott éves beszámolón.

A C292 kódnéven fejlesztett autó valószínűleg MLC néven kerül majd forgalomba, gyártani az Egyesült Államokban fogják a tuscaloosai gyárban, ott, ahol az ML- és a GL-osztály is készül. Műszakilag az ML-re épül majd az újdonság, de jóval sportosabb formájú karosszériát kap, a tetővonala pedig kupésan lejtős lesz. Várhatóan 6,8 és 12 hengeres motorokkal kerül majd gyártásba a szériaautó, akár hibrid hajtással is.

„A sportos formájúra tervezett kupé tanulmányunk szabadidő-autós értékekkel is fel lesz ruházva. Ez az autó valós képet ad arról, hogy milyen lesz a jövőre érkező szériagyártású változat, amely rendkívül sportos vezethetőséggel rendelkezik majd” – mondta Zetsche a beszédében.

„A Concept Coupé SUV-val új ügyfeleket szeretnénk elérni, és új szegmenseket szeretnénk megnyitni a Mercedes-Benz előtt. Nagy potenciált látunk a kupék és a szabadidő-autók keresztezésében” – tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....