elektromos kerékpár

Roham az elektromoskerékpár-támogatásért

2020.11.29.

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben - idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Kaderják Péter azt mondta: az elektromos autók és robogók mellett hamarosan egyre több elektromos rásegítésű kerékpár is látható majd az utakon, hiszen már az első héten "szép számmal" érkeztek be támogatási igények a pályázatot lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közlemény szerint azt ismertette, hogy az IFKA húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, majd újabb tíz munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak, így a megvásárolt kerékpár akár karácsonyi ajándék is lehet.

A minisztérium a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként hirdette meg az egymilliárd forint keretösszegű pályázatot elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához. A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a kerékpárokhoz, elsősorban a munkába járás megkönnyítéséért.

A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig - emlékeztettek.

Azt írták: az első pályázati időszak november 23-27. között tartott, ez idő alatt 725 pedálszenzoros és 302 nyomatékszenzoros elektromos kerékpár vásárlására érkezett támogatási igény.

A második pályázati kör 2020. december 28-án indul és 2021. január 1-jén zárul majd. A pályázatokat havi rendszerességgel lehet majd benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....