autógyártás Romániában

A románok meglepték a világot

2022.07.17.

A nemzetközi trendekkel ellentétben Romániában 13,56 százalékkal nőtt a járműgyártás az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.

Az újság a román autógyártók egyesületének adataira hivatkozva közölte, hogy a francia Renault tulajdonában levő Dacia és a török Ford Otosan tulajdonában levő Ford összesen 268 759 járművet gyártott romániai üzemeiben, ami 13,56 százalékos növekedés.

A Dacia 165 350 járművet szerelt össze a dél-romániai Mioveniben, a Ford craiovai gyártósorairól pedig 103 409 autó gurult le. Mindkét gyártó egyaránt 13-13 százalékkal növelte termelését a tavalyi első fél évhez mérten.

Az újság szerint amennyiben a második fél évben nem áll elő semmilyen akadályozó körülmény, és sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni a termelést, akkor jó esély van arra, hogy az idén először a román járműgyártás meghaladja az évi 500 ezer járművet. Legutóbb 2019-ben volt közel ehhez a határértékhez a két gyártó, akkor mintegy 490 ezer autót szereltek össze.

Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....