Rendőrségi intézkedés

Roncsderbi - leszakadt a futómű hídja, visszakötötte kötéllel

2021.11.12.

Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben és a bevonták a közlekedésre alkalmatlan jármű forgalmi engedélyét - írja a police.hu

A Sajószentpéteri Rendőrőrs egyenruhásai november 11-én 6 óra 30 perckor Sajószentpéteren, a Kossuth utcán állítottak le egy járművet. Az autó pont előttük haladt az úton és folyamatosan imbolygott a hátsó része, erre figyeltek fel a rendőrök.

Fotó: police.hu

Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a tulajdonos gépjárművével úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az autó alkalmatlan volt arra. A futómű híd ugyanis le volt szakadva, de olyan mértékű volt a korrózió, hogy azt már nem lehetett hova visszafogatni. A miskolci férfi az autója műszaki hibáját egy kenderkötéllel „orvosolta”. A kötelet a vonóhorog kampóra erősítette és azt az alvázon keresztül a vezetői ülés konzoljához kötötte, így próbálva elkerülni, hogy ki ne essen a jármű alól a hátsó híd.

Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a 2021. október 6-án vásárolt gépjármű átíratása sem történt meg 15 napon belül.

Az 55 éves sofőrrel szemben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek, a balesetveszélyes gépjármű forgalmi engedélyét pedig bevonták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....