WRC

Rovanperä továbbra is vezet a Szafari-ralin, a por után a sárral kellett küzdeni

2022.06.26.

A finn szombaton növelte előnyét az összetettben, az első négy helyen csak Toyota-versenyzők vannak.

Kalle Rovanperä 21 éves életkorát meghazudtoló rutinnal és érettséggel vezetett a Szafari-rali második napján, ahol az autógyilkos utak, a hatalmas kövek, és a por után ezúttal az esővel és sárral is meg kellett küzdenie a mezőnynek. Sőt, a fiatal finn-nek még nehezebb dolga volt szombaton, mert az egészségi állapota sem volt tökéletes, gyengén és rosszul érezte magát az autóban.

 

A világbajnokságot 55 ponttal vezető Rovanperä pénteken akkor vette át a vezetést, amikor csapattársa, Sébastien Ogier megállt kereket cserélni. Szombat délelőtt magabiztosan őrizte előnyét a száraz időjárásban, és délután is, amikor leszakadt az ég, és sártengerré változtatta a pályákat. A tapadás a nullához közelített, még az is komoly nehézséget okozott a pilótáknak, hogy a vízzel teli nyomvályúkban egyenesen tudjanak haladni, vagy hogy a szélvédőről az ablaktörlővel el tudják távolítani a sarat. Rovanperä még ilyen körülmények között, félig betegen is a gyors tudott lenni, az utolsó előtti szakaszt megnyerte 11,2 másodperccel, az utolsón pedig második lett Ogier mögött, de az összetettben ezen is növelte előnyét 13,2 másodperccel. A nap végén már 40 másodperccel volt lemaradva tőle a csapattársa, Elfyn Evans.

"Ez egy újabb kemény nap volt, ahogy számítottunk rá. A mai pályákon nem volt olyan puha a homok, mint a tegnapiakon, de a kövek és nyomvályúk így is komoly kihívást jelentettek az autóknak. A mi pozíciónkban nem volt könnyű, hogy elkerüljük a nagy köveket és a rossz helyeket, de így is megpróbáltuk keményen nyomni a gázt. Aztán a délutáni körülmények voltak az igazán trükkösek! Most volt először lehetőségem, hogy esőben vezessek Kenyában, mert tavaly nem esett, és azt kell mondjam, igazán meglepő volt, hogy nullára csökkent a tapadás, és, hogy mennyi víz állt a pályákon. Megpróbáltam hiba nélkül átmenni ezeken a pályákon is, és találni némi kis tapadást. Ma nem éreztem túl jól magam, nem a torkommal volt baj, inkább erős fáradságot éreztem. Remélhetőleg holnapra rendbe jövök. A holnapi program jóval hosszabb lesz, mint egy tipikus vasárnapi versenynap, vagyis még mindig egy egész, rendes napnyi vezetés vár ránk. Élesnek kell maradnunk, mert itt bármi megtörténhet még most is" - nyilatkozta a finn szombat este.

Evans-nek viszont nem volt ilyen sima a napja, a 10. gyorsaságin defektet kapott, aztán az utolsó szakaszon nekicsúszott egy kisebb fának, ami kárt okozott a Toyota oldalában. Utóbbit annak a rovására írta, hogy nem működött az autóban az ablakmosó spricni, ezért nem látott ki megfelelően a saras pályákon. Végül így is átvette a dobogó második fokát Kacuta Takamotótól, aki a pénteket még a második helyen zárta annak köszönhetően, hogy a szervezők visszaadták neki azt az időt, amit a poroszkáló Craig Breen mögött vesztett el a porban. Az óvatosan vezető japán szombaton már az első, Soysambu gyorsaságin elvesztette a remek helyezését, de a nap végére örülhetett, hogy a képzeletbeli dobogón maradt, mert két defektet is kapott, és egyszer túlcsúszott egy kereszteződésben. Mindenesetre jó úton halad afelé, hogy tavaly után sorozatban másodszor végezzen a dobogón Kenyában.

Kacuta azonban Neuville-nek is köszönheti, hogy a harmadikként zárta a napot, a belga ugyanis megelőzte volna, ha a 13. gyorsasáin, több szakasz megnyerése után nem fullad le a Hyundai i20 alatta. Az erősen sérült, hiányzó karosszériaelemei miatt meglehetősen szakadt benyomást keltő autó nagyon nehezen akart újraindulni, de amikor végül sikerült, az sem jelentett megváltást Neuville-nek, ugyanis 1 km-rel odébb egy hatalmas fa vetett véget a száguldásnak, amelyet nem látott a saras szélvédőtől. A vb-pontverseny második helyezettjének kiesése érzékenyen érintette a Hyundai-t, amely szombaton már korábban elvesztette az egyik sztárversenyzőjét, Ott Tänakot. A 2019-es világbajnok a harmadik helyet őrizte, amikor a kardántengely hibája miatt fel kellett adnia a küzdelmet. Jól jellemzi a Szafari-rali nehézségét, hogy vasárnap úgy is az 5. helyen folytathatja a versenyt Neuville, hogy a szombati utolsó gyorsasági szakasz nem teljesítése miatt 10 perc büntetést kap.

A nyolcszoros világbajnok és tavalyi Szafari-rali győztes Sébastien Ogier 1:22 percre van a dobogótól a negyedik helyen, a pénteki defekt során elvesztett időt nem tudta, és nem is akarta visszaszerezni, inkább a túlélés volt a célja szombaton. A legjobb hatban ott van még Oliver Solberg is a Hyundai-jal, akinek szerelnie kellett a Hyundai futóművét az út mellett, a büntetésekkel együtt a norvég fiatal hátránya már több mint 12 perc az elsőhöz képest.

Craig Breen küszködött a Ford Puma hátsó futóművével, de így is az M-Sport legjobb pilótája a hetedik helyével. Csapattársai közül ketten nem értek célba: Gus Greensmith felborult egy jobbkanyarban, Adrien Fourmaux-nak pedig a felfüggesztése tört el. Sébastien Loeb a pénteki kiesést követően újra indult, és a 10. helyen áll annak ellenére, hogy eltört egy kormányösszekötő a Pumájában.

Vasárnap kétszer három gyorsasági vár még a mezőnyre, az össztáv több mint 80 km. A 10,5 km-es "Pokol kapuja" nevű gyorsasági lesz a Power Stage, utána a mezőny visszatér a Naivasha-tó mellé az eredményhirdetési ceremóniára.

 

Az állás szombat este:

1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 2h52m39.7s

2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +40.3s

3 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m25.6s

4 Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1) +2m38.3s

5 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +10m59.3s

6 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Hyundai i20 N Rally1) +12m19.1s

7 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +18.56.1s

8 Jourdan Serderidis/Frédéric Miclotte (Ford Puma Rally1) +25m45.6s

9 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +27m34.7s

10 Sébastien Loeb/Isabelle Galmiche (Ford Puma Rally1) +33m01.0s

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.02.28
- Csaknem 30 ezer látogató kereste fel az Utazás+ Kiállítást, valamint a vele egy időben rendezett....
2024.02.28
A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki....
2024.02.28
Egy rendkívüli ritka, gazdátlan Lamborghini Aventadorra bukkantak a dús lomkoronáiról és sokszínű....
2024.02.28
Kamipon égett az M0-son, a sztráda M4-es autóút felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták....
2024.02.27
Éves szinten 26,34 százalékkal nőtt januárban az autóipari termelés Romániában - írja az economedia....
2024.02.27
Nem kellett messze mennie a Mercedes-Benznek, hogy a kompakt kategóriában is hadrendbe állíthassa....
2024.02.27
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000....
2024.02.27
Az autóipar fejlődésével egyre több, egykoron extrának számító technológia válik a mindennapjaink....
2024.02.27
Magánház udvarába zuhant a Budaörsi repülőtér közelében egy vitorlázó repülőgép kedd délután -....
2024.02.27
2023-ban 107 ezer 720 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,42 százalékkal....