jármű

Újra átnevezik a repülőteret

2024.07.23.

Máris tiltakozik az ellenzék.

 

Iskola, egészségügyi intézmény, repülőtér – ha keresztelőről van szó, általában felkapjuk a fejünket. Már, ha érint minket a névadás. Utóbbi, a repülőtér névváltoztatása viszonylag sokak szívügye. Akkor is, ha a légikikötő nem hazánkban van. Az itt most szóban forgó Olaszországban található, a Milánó Malpensa áll éppen a viták kereszttüzében.

Ez a reptér a római Fiumiciono után Itália második legnagyobbika az utasforgalom tekintetében, 2022-ben 21,3 millió személy haladt át itt. Az európai ranglistán a Malpensa a 6. a közvetlen menetrend szerinti járatokkal kiszolgált országok számát tekintve. Érthető hát, hogy felborzolta sokak kedélyét az ötlet, hogy nevezzék át a repteret. Pedig a változtatás valóban időszerű, ugyanis a név maga egyáltalán nem hangzik jól olaszul. A terület, ahol létesült a légikikötő, az 1800-as évek végén még olyan vidék volt, ahová nem terveztek lakóépületeket, a talaj savassága miatt, amely minden növényt elpusztított. Innen kapta a nevet: mal pensa, ami nagyjából annyit jelent, hogy „rosszul gondolt”, igazából a „rosszul gondozott” megfelelőbb volna.

Szóval, a változtatás nem volna feltétlenül hátrányos, csak éppen abban nincs egyetértés, hogy mi legyen a keresztségben a reptér új neve. Az erre való igény nem is újkeletű. A régió (Lombardia) tisztviselői már egy évvel ezelőtt kérték a változtatást és a javaslatot a Nemzeti Polgári Repülési Hatóság (ENAC) igazgatótanácsa most elfogadta. A javaslat ez: Silvio Berlusconi, tavaly elhunyt olasz miniszterelnökről nevezzék át a repteret. A javaslatot Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és közlekedési miniszter megerősítette.

A kezdeményezés azonban tiltakozási hullámot váltott ki a milánói lakosok körében. A lombardiai Fiatal Demokraták baloldali képviselőcsoportja mozgósította az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják felül a kérelmet és petíciót indítottak, amellyel több mint 16 ezer aláírást gyűjtöttek. „A repülőtér olyan nevet érdemel, amely megtestesíti az őszinteség, az integritás és a közösség szolgálatának értékeit” – hangsúlyozták. „Nem akarjuk támogatni a politika és egy olyan személy dicsőítését, akit csalásért elítéltek és gyermekprostitúció és korrupció miatt nyomozást indítottak ellene” – mondta Tiziana Elli, a csoport vezetője.

Milánó polgármestere, Beppe Sala azzal vádolta az ENAC-ot, hogy engedett a konzervatív körök nyomásának, beleértve Salvini minisztert is.

A lombardiai Öt Csillag Mozgalom vezetője, Nicola Di Marco azzal érvelt, hogy a repülőtér Berlusconi után történő elnevezése „az olasz intézmények teljes hanyatlásának jele”.

Marco Grimaldi, a Zöld Baloldal Szövetség helyettese azt mondta: „szégyelleném magam, ha Silvio Berlusconi repülőterén landolnék”.

Bár nem világos, hogy mikor fogják hivatalosan átnevezni a Malpensa repülőteret, Matteo Salvini eltökélt szándéka a változtatás: "én kész vagyok aláírni a határozatot Silvio barátom, egy nagyszerű vállalkozó, egy nagyszerű milánói és egy nagyszerű olasz emlékére” – nyilatkozta.

Forrás: it.euronews.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....