formatervezés

Saját stúdiót nyit a Nissan egykori sztár dizájnere

2021.03.10.

Nem sokkal Carlos Ghosn hangos eltűnése előtt mondott le a Nissan sztár formatervezője, aki most új kihívások után néz Japánban és az USA-ban egyaránt.

Az utóbbi két évtized szinte összes sikeres Nissan modelljének dizájnterve egy emberhez köthető: Shiro Nakamura. Az ő vezetése alatt születtek olyan legendák, mint a Nissan GT-R vagy a Juke – mindkettő egyedülálló a maga nemében és történelmet írt. 2017-es visszavonulása óta azonban nem volt tétlen, SN Design Platform néven saját dizájnstúdiót alapított Tokyoban és Hollywoodban. 70 évesen, és lenyűgöző referenciákkal a háta mögött megteheti, hogy csak olyan projekteket vállaljon el, amik kihívást jelentenek számára.

Tevékenysége ráadásul nem áll meg az autók szintjén. „Nem kell a Nissan Nakamurájának lennem.” – tette hozzá Shiro úr az Automotive Newsnak adott interjújában. „Szeretnék függetlenebb és egyedülállóbb lenni.” Apró stúdiói olyan projekteket visznek, amik a villanyautózástól egészen a nagy tömegű kamionokig nyúlnak, de terveznek például elektromos motort, hangszórókat és karórákat is. Ügyfeleit egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni, de azt már elárulta, hogy jelenleg 90%-ban villanyos járműveket terveznek. És, hogy mit gondol a Nissanról mióta ott hagyta? Nos, épp arra vár, hogy megérkezzen frissen rendelt Ariya villany-crossovere.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....