Az Alphaville rockkal átitatott elektronikus szólamai egy kicsit visszarepítettek minket a múltba, az önfeledt bulizás korszakába. Már a kezdés is erős volt, a pörgős dobszólamok, a jól ismert dallamok hamar feltüzelték a közönséget: egyszerre értek össze a kezek, bólogattak a fejek és vibrált a szinti-pop. Marian Gold őrületes formában volt, együtt lüktetett a fesztiválozókkal. Lágy orgánuma a 80-as évek édes zenei cukorkáját csempészte szánkba, olyan finomságot, aminek ízére még hosszú időn át élvezettel gondolunk majd vissza.

A fiatal dobos, Jakob Kirsch játéka elindította a lábakat, a fejeket, megdobogtatta a szíveket, ahogy a lábdob basszusa, és a pergő lüktetése átjárt testünkön. A ritmikus eufória okozta lebegés kitartott az utolsó pillanatig.

A Ganxsta Zolee és a Kartel beváltotta ígéretét, hatalmas bulit csinált és persze keményen odamondta, hogy mi a Való világ. Rettentően jól szóltak, és csak úgy repkedtek az arcpirító rapszövegek és a cenzúrát nem félő gengszterkedés. De mi a való világ? Mindenkinek más, mindenkinek az, amit sikerül teljes szívvel-lélekkel megélnie – mint például az Open Road Fest emlékezetes pillanatai, amelyek belénk égnek. A húrtépés a Rock Arénában folytatódott, ahol a Moby Dick, majd a Kiss Forever Band zúzott. Levezetésként pedig a Zorall szolgáltatta a talpalávalót.

A színpadon túl két és négykeréken sem volt hiány az izgalmakból. A Harley-Davidson Stunt Show tenyérizzasztó pillanatokat hozott, és Erdős Csabi is gondoskodott arról, hogy csikorogjanak a gumik, és egykeréken táncoljanak a motorok. Az este ismét a lágy erotika és a művészet jegyében telt. A Freak Fusion Cabaret elképesztően tüzes és látványos show-val hozta lázba a közönséget, mire pedig éjfélt ütött az óra újra a rúdtánc volt terítéken.

A végjáték, az igazi nagy finálé pedig ma este következik, itt az idő, hogy a szabadság minden cseppjét kiélvezzük, érkezik a Tankcsapda, az Edda Művek és a Kowalsky Meg a Vega, és végre kiderül, hogy ki nyeri meg a Harley-Davidson Street Rodot.

Feel the Freedom!