Forma-1

Schumacher rommá törte az autóját Monacóban

2021.05.22.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj harmadik, szombati szabadedzésén. Mick Schumacher összetörte a Haast, nem indul emiatt a délutáni időmérőn.

Verstappen a csütörtöki gyakorlások során harmadik, majd negyedik volt, ezúttal azonban utolérhetetlennek bizonyult. A holland pilótát követően a Ferrari párosa, a spanyol Carlos Sainz Jr., valamint a hazai környezetben versenyző, monacói Charles Leclerc végzett a második és a harmadik helyen.

A címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonnak (Mercedes) ezúttal az első két szabadedzéssel ellentétben nem sikerült a legjobb hat közé kerülnie. A pontversenyben négy futam után élen álló pilóta riválisaival ellentétben nem tudott 1:12 perc alá kerülni, így csak hetedik lett.

Az edzés vége előtt körülbelül negyedórával kétszer kellett használni a piros zászlót, mert rövid időn belül a kanadai Nicholas Latifi (Williams) és a német Mick Schumacher (Haas) is karambolozott. Schumacher autójában - amely már a csütörtöki edzésen is megsérült, miután az egyik kanyarban megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott - komoly károk keletkeztek.

 

A Monacói Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órakor rendezik, a futamra vasárnap délután 3-kor kerül sor.





    Eredmények:

    3. szabadedzés (az élcsoport):

    ------------------------------

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:11.294 perc

2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.341

3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:11.552

4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:11.765

5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:11.817

6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:11.988

    További program:

    szombat:

időmérő 15.00

    vasárnap:

futam 15.00

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....