felkészülés

SEAT konferencia az emberi erőforrásoknál jelentkező jövőbeni kihívásokról

2018.06.12.

A hétvégén a HRC International Group szervezésében  a Barcelona melletti Sitgesben tartották  a SEAT támogatásával létrejött európai konferenciát az emberi erőforrások aktuális kérdéseiről. A konferencián 250 vezető vett részt, hogy megvitassák az emberi erőforrások területe előtt álló kihívásokat.  

A SEAT elnöke, Luca de Meo nyitó előadásában  arról beszélt, hogy a foglakoztatásnak különös figyelmet kell szentelni a  jelenlegi helyzetben, amikor a technológia hatása egyre fontosabbá válik. Hangsúlyozta, hogy az emberi erőforrások kulcsszerepet játszhatnak azáltal, hogy segíthetnek a vezetőknek és a szervezeteknek a technológia adaptálásban, az új foglalkoztatási modellekhez és karrier változásokhoz történő alkalmazkodásban, illetve előmozdíthatják a változásokat a társadalomban, a szabályozásban és a közéletben.

Luca de Meo azt is kiemelte, hogy az emberi erőforrások szakértői előtt álló kihívás az, hogy gyorsan azonosítsák a változást, és támaszkodjanak a belső tehetségekre a társadalmi és gazdasági siker elérése érdekében. A SEAT elnöke kifejtette, hogy „az emberek képesek alkalmazkodni, és miután szükség van a digitalizálásból eredő, a társadalmat és az üzleti tevékenységet átalakító kihívások kezelésére, alapvető fontosságú, hogy folyamatos képzést biztosítsunk annak érdekében, hogy az egyének elsajátítsák az új, piacképes tudást. Ezzel a megoldással a munkatársaknak és a vezetésnek is át kell alakulnia, vagyis a digitális feladatok elvégzésével foglalkozó szervezetből át kell térnie arra, hogy maga is digitalizált szervezetté váljék.”

A  SEAT elnökének beszédét követően kerekasztal beszélgetést szerveztek a digitális átalakulás emberi erőforrásokra gyakorolt hatásáról, és az ebből az e területeken dolgozó vezetők számára eredő kihívásokról. A vitában részt vett a SEAT emberi erőforrásokért felelős alelnöke, Xavier Ros,  valamint jelen voltak az  EF Education First,  az Amrop, a  Seeliger & Conde ,  a Meliá Hotels International, a  Manpower Group és az Universum Global vezetői. Xavier Ros a digitális forradalom fontosságát emelte ki, mely új kihívásokat jelent minden vállalat számára, és különösen az autóiparban, ”miután  ez párhuzamosan három központi területet foglal magába: a technológiát, az üzleti modellt és az ügyfelekkel való kapcsolattartás módját.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....