autósport

Shell Eco-marathon: tizedével könnyebb a győri autó

2014.05.09.

A tavalyinál tizedével könnyebb járművel indul a hétvégén a rotterdami Shell Eco-marathon Europe 2014 versenyre a győri Széchenyi István Egyetem csapata - hangzott el pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyen bemutatták idei napelemes autójukat.

 Pup Dániel csapatmenedzser az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly 97 kilós volt a kocsi, idén viszont "bőven kilencven kilogramm alá be tudtunk férni", akár a 85-höz is erősen közelítve.  Tavaly 34 induló közül hetedikek lettek a városi koncepcióautók kategóriájában, de most is mintegy negyven rivális között kell bizonyítaniuk a hatékony energiafelhasználást díjazó versenyen.

"Nagyon sok mindent könnyítettünk, nagyon sok mindent fejlesztettünk a járművön" - jegyezte meg, hozzátéve, ugyan a 2013-as versenyautót fejlesztették tovább, de teljesen új az első és a hátsó futómű.

Ugyanakkor komoly feladat elé állította őket az a szabálymódosítás, amely szerint se gyári, se abból átalakított elektronikai vezérlőegységet nem használhatnak a csapatok; ezzel péntek hajnalban tehették meg az első tesztköröket, említette meg Pup Dániel.

A viadalról szólva a csapatmenedzser elmondta: vasárnap indulnak a versenyre, amelynek első két napja a regisztrációval telik, a következő kettő pedig a gépek vizsgájával. Ennek során órákon keresztül, több száz szempont alapján vizsgálják a kocsikat. A következő két nap a tesztelésé.

Maga a két napon keresztül tartó verseny pénteken délben veszi kezdetét; ekkor a Rotterdam belvárosában kialakított 1,6 kilométeres pályán kell a járműveknek négy futamban 10-10 kört teljesíteniük, legfeljebb 40 perc alatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..