repülés

A Silk Way West újraindítja budapesti cargo járatát

2018.04.01.

A Silk Way West azerbajdzsáni légitársaság csaknem kétéves szünet után visszatér a budapesti repülőtérre, és Boeing 747-8-as típussal újraindítja menetrend szerinti cargo járatait. Az első repülőgép március 18-án ért földet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és mostantól hetente két alkalommal köti össze a magyar fővárost az azerbajdzsáni cargo légitársaság bakui központjával.

A Silk Way West a közelmúltban vette fel Bécset és Kijevet útvonalhálózatába, a budapesti járat újraindítása pedig európai bővítésének újabb állomása, amelyet az év folyamán továbbiak követnek – jelentette be az azeri hátterű cargo légitársaság.

- A Kelet-Európába irányuló menetrend szerinti járatok iránt megnőtt a kereslet, ami véleményünk szerinti az elektronikus kereskedelem és a feldolgozó ipar régiós tapasztalható fejlődésének köszönhető – mondta Wolfgang Meier, a Silk Way West Airlines vezérigazgatója. „Az ókori selyemút szellemében szeretnénk ezt a növekedést elősegíteni ezzel a járattal, rendszeres áruszállítási lehetőségeket biztosítva Kelet-Európa és a virágzó közel-keleti és ázsiai piacok között” – tette hozzá.

Ez az új járat további export lehetőségeket teremt a magyar ipar számára; a Silk Way West Airlines nemzetközi útvonalhálózata révén nem csak a legnagyobb nyugat-európai légiáru központok, hanem a közel-keleti és ázsiai piacok is elérhetővé válnak a légitársaság ipari és logisztikai partnerei számára – nyilatkozta René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási és cargo üzletág-igazgatója.

A Silk Way West Airlines flottája több mint tíz Boeing 747 típusú teherszállító repülőgépből áll, amihez további kettőt állítanak forgalomba a közeli jövőben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....