Skoda

A SKODA a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon

2018.02.24.

A cseh autógyártó Genfben számtalan újdonságot mutat be. A középpontban a SKODA VISION X tanulmányautó világpremierje áll, amelyen keresztül kitekinthetünk a modellpaletta fejlődésének irányába. Az alaposan átdolgozott SKODA FABIA szintén világpremierjét ünnepli, valamint a SKODA KODIAQ L&K, a sikeres SUV-modell csúcsváltozata is most mutatkozik be a nagyközönségnek először. A SKODA SUPERB palettája egy új 2,0 literes TSI benzinmotorral és hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltóval (DSG), a SKODA OCTAVIA RS pedig Challenge Plus csomaggal bővül. Az összes közvetlen befecskendezéses benzinmotor részecskeszűrőt kap. Ezen kívül a digitális műszeregység elérhetővé válik az OCTAVIA a KODIAQ és a SUPERB modellekhez.

A SKODA AUTO magabiztosan látja a jövőt. Ezt egyértelműsíti a cseh autógyártó szereplése az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon (2018. március 8-18.). A SKODA standjának középpontjában az „innovációs alagút” áll – ahol interaktív kivetítőn és részletesen lehet tájékozódni a VISION X tanulmányautóról. Az alagút jobb oldalán a jármű Simply Clever részleteiről kapnak tájékoztatást a látogatók, továbbá megtudhatnak részleteket a SKODA AUTO DigiLabs applikációjáról a Longboardról és további elemekről. Az alagút másik oldalán az autók gyártása során felhasznált anyagokat lehet majd megtekinteni. Az utastér felületeinek dizájnját ugyanúgy bemutatják, mint a felhasznált alkotóelemek elsőosztályú minőségét. Az „innovációs alagútban” a karosszéria anyagait is szokatlan formában láthatják az érdeklődők, továbbá a SKODA betekintést enged a márka jelenlegi connectivity- és mobilitási szolgáltatásaira. Az alagút végén a látogatók kijelzőkön és tableten is átfogó tájékoztatást kapnak az új VISION X tanulmányautóról.

SKODA VISION X: A szenvedéllyel megalkotott tanulmány az automobilok hosszútávú fenntarthatóságát és agilitását helyezi a középpontba

A SKODA VISION X modellel a cseh autógyártó egy modern Crossover képében a sikeres SUV-modellcsalád következő, harmadik modelljére is kitekintést enged. A tanulmány a márka SUV modelljeire jellemző formai világot ülteti át egy új járműszegmensbe. A VISION X is továbbviszi a tradicionális cseh üvegművesek ihlette kristályszerű megoldásokat. Új a nagy érintőképernyős monitor, amely lehetővé teszi az új kezelési koncepciót az infotainment és a connectivity területén. Különösen innovatív a hibrid-hajtásrendszer: sűrített földgáz (CNG) üzemű négyhengeres turbófeltöltős motort kombinál elektromos hajtással, ez különösen kedvező fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket tesz lehetővé.

SKODA FABIA: A kisautó kategória sikermodellje alaposan megújul

Számos vonzó újdonsággal mutatkozik be az alaposan átdolgozott SKODA FABIA. A felfrissített első és hátsó rész elegáns és dinamikusan modern külsőt kölcsönöz a kedvelt modellnek. Első alkalommal érhető el LED fényszórókkal és szintén LED hátsó lámpákkal. A belső térben új formájú a műszeregység és szintén újak az ülések. A vezetői segédrendszerek sora és a Simply Clever részletek is tovább bővülnek. A SKODA FABIA és a SKODA FABIA COMBI meghajtásáról a jövőben pörgős, ugyanakkor takarékos benzinmotorok gondoskodnak. Négy erőforrás választható, 60 és 110 lóerő közötti teljesítménnyel.

SKODA KODIAQ L&K: A sikeres SUV-modell exkluzív csúcsváltozata

Egyedi forma és exkluzív szériafelszerelés jellemzi a SKODA KODIAQ L&K modellt. A nagy SUV csúcsváltozata 19 colos „Sirius” könnyűfém keréktárcsákat, teljes Led fényszórókat, krómozott lamellájú hűtőrácsot továbbá a modellre jellemző első és hátsó lökhárítót kapott. A beltérben bőrkárpitozás és az egyedi dekorelemek kölcsönöznek elegáns és stílusos hangulatot. A piaci bevezetésre a SKODA KODIAQ L&K motorválasztéka is megújul. Új a kínálatban az 1,5 literes TSI benzinmotor 110 kilowattal (150 lóerő) és a 2,0 literes TSI benzinmotor 140 kilowattos (190 lóerő) teljesítménnyel.

Még nagyobb vezetési élmény a SKODA SUPERB és a SKODA OCTAVIA RS modellekben

Genfben mutatkozik be a SKODA SUPERB modellhez egy új hajtásrendszer. A 2,0 literes TSI benzinmotor 200 kilowatt (272 lóerő) teljesítményét egy ugyancsak új hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltó (DSG) közvetíti az útfelületre. A jövőben új extrafelszerelések is választhatók a SKODA SUPERB modellekhez, többek között a biztonsági szolgáltatásokkal kibővített KESSY (kulcs nélküli nyitási/zárási/indítási rendszer) és az Ambiente világítás, amelyet a választható menetprofil vezérel.

A SKODA OCTAVIA RS kiemelkedő vezetési élményről gondoskodik. Genfben mutatkozik be a választható Challenge Plus csomaggal, amely exkluzív külső és belső dizájnt és felszereltséget foglal magába. 2018 nyarától a 180 kilowatt (245 lóerő) teljesítményű sportos csúcsváltozat gondoskodik a dinamikus haladásról. A 0-100 kilométer/órás gyorsulást 6,7 másodperc alatt teljesíti. A SKODA OCTAVIA RS sportos ambícióit az elektronikusan szabályozott részlegesen önzáró differenciálzár (VAQ) is segíti.

A digitális műszeregység további SKODA modellek számára is elérhető

Az első alkalommal a SKODA KAROQ kompakt SUV-modellben bemutatott digitális műszeregység mostantól a SKODA OCTAVIA, a SKODA SUPERB és a SKODA KODIAQ számára is elérhetővé válik. A kijelző különböző egyéni beállításokat tesznek lehetővé, ehhez több elrendezés áll rendelkezésre. Az információk mérete és elhelyezése szabadon konfigurálható. A sebesség, motorfordulatszám, üzemanyagszint-jelző és a navigáció mellett lehetőség nyílik a hangrendszer, a telefon vagy a vezetői segédrendszerek kormány mögötti megjelenítésére is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....