BKK

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését

2014.03.19.

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) tavaly nyáron  indított közbeszerzési eljárást alacsonypadlós villamosok  beszerzésére; a tenderre négy értékelhető ajánlat érkezett: a  Ganz-Skoda, a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler adott  be dokumentumokat. A BKK idén március elején azt közölte: a társaság  lezárhatja a tavaly nyáron indított villamostendert, a járműveket a  spanyol CAF szállíthatja Budapestre. A BKK akkor azt is közölte: a  Közbeszerzési Döntőbizottság megerősítette álláspontjukat, miszerint  a Skoda ajánlata érvénytelen.  

A Skoda ezt ugyanakkor vitatja, és keddi, MTI-hez eljuttatott  közleményében hangsúlyozza: a bírálat során folyamatosan azt  tapasztalták, hogy a BKK ajánlatukat "különböző és egymástól eltérő  indokokkal újra és újra kizárni igyekezett, végül az eljárást lezáró  döntésével érvénytelenné is nyilvánította azt". 

A Skoda szerint a döntés sérti a támogatást biztosító uniós  jogot és gyakorlatot. Mivel a Skoda szerelvényenként közel száz  millió, összesen mintegy négy milliárd forinttal olcsóbban tudja  szállítani - a minden technikai és egyéb paraméterében a kiírásnak  megfelelő - villamosokat, a döntés ellentmond a magyar és uniós  források ésszerű felhasználásának is - vélekedik a cég.  

"A BKK eljárásának elfogultságát bizonyítja, hogy  első,  társaságunkat kizáró döntését a Közbeszerzési Döntőbizottság által  lefolytatott eljárás megsemmisítette és a hatóság új eljárás  lefolytatását írta elő. A BKK a határozat közzétételének napján  elutasította annak tartalmát, új kifogásokkal állt elő, majd az új  eljárást lezáró döntésével ismételten érvénytelenné nyilvánította  ajánlatunkat. Jogorvoslati kérelmünket a Közbeszerzési  Döntőbizottság 2014. március 3-án elutasította, a BKK pedig még a  Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának kézhezvétele előtt  aláírta a villamosok beszerzésére vonatkozó szerződést" - hívja fel  a figyelmet a Skoda.  

A cég most ezen határozat bírósági felülvizsgálata iránt indít  pert az illetékes magyar bíróság előtt, és az álláspontjuk szerint  számukra sérelmes döntés megváltoztatása érdekében minden lehetséges  magyarországi, európai uniós bírósági és egyéb fórumot igénybe  vesznek. Ajánlatuk érvénytelenné nyilvánítására olyan indokokat  jelöltek meg, amelyek a Skoda szerint ellentétesek a 2004/18/EK.  irányelvben és a közbeszerzési törvényben foglaltakkal, valamint az  Európai Bíróság joggyakorlatával.  

"Mivel a beszerzés meghatározó részében az Európai Unió által  folyósított támogatásból valósul meg, fontosnak tartjuk a támogatás  felhasználásának az uniós jogszabályokkal és joggyakorlattal való  teljes összhangjának érvényesülését" - olvasható a Skoda  közleményében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....