veterán

A Skoda felújította az egyetlen megmaradt 996 Supersportot

2014.11.22.

Az 1950-es évjáratú versenyautót a Mlada Boleslav-i Skoda Múzeumban lehet megtekinteni.

Több mint egy évig tartó, gondos munka kellett ahhoz, hogy a Skoda restaurátorai szinte új állapotába hozzák a Skoda 996 Supersport versenyautót. A munka során az eredeti dokumentációkat használták fel, így a kocsi gyári állapotához nem férhet kétség.

1950-ben mindössze három példány készült a 996 Supersportból, az első csak három versenyt élt túl. Utána készült még kettő, közülük csak a képeken látható, utoljára elkészített példány maradt fenn a mai napig. Ez az autó utoljára 1962-ben száguldott versenypályán, sokáig egy szlovák versenyző, Ivan Micik tulajdonában volt, aztán 2007-ben vásárolta vissza tőle a Skoda.

Kétféle motorral létezett a 996 Supersport: volt belőle 1,1-es és 1,2 literes is. Előbbi szívómotor volt 90 lóerővel és két karburátorral, utóbbinak viszont két kompresszor emelte meg a teljesítményét 180 lóerőre. A 197,8 km/h végsebességű feltöltött változatot az alacsonyabb motorháztetőről lehetett felismerni, ez a kivitel 1953-ben hivatalosan is a leggyorsabb cseh kocsinak számított. Később terveztek egy 1,5 literes motort is négy karburátorral és szintén két kompresszorral.

Az alumínium karosszériás versenyautó egyik különlegessége a variálhatósága. A többféle motor cserélgetésével, a lámpák le- vagy felszerelésével, az utasülés helyének beburkolásával vagy kinyitásával ugyanis sok osztályban is el lehetett vele indulni, közúti és pályaversenyeken egyaránt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....