Smart

Smart Forfourból készült a világ legkisebb vonata

2015.06.29.

A Smart érdekes módját választotta a kisautó és a vasúti közlekedés népszerűsítésének.

Több mint 6 hónapot vett igénybe a Smart átalakítása, amely során rengeteg számítógépes szimulációt végeztek, hogy a Forfour egyáltalán a sínen tudjon maradni. Természetesen a hagyományos autókerekeket le kellett cserélni, 22 colos, tömör vasból készült, egyenként 80 kilogrammos vonatkerekekre szereltek rá, ami megfelelő tapadást adott ahhoz, hogy a kocsi át tudja adni az erejét a sínekre.

 

Az angliai Interfleet cég végezte a munka nagy részét, ők normál esetben 70 tonnás, 16 literes dízelmotorral szerelt mozdonyokat terveznek és gyártanak, most viszont egy 1 tonnás, egyliteres motorral szerelt mini-mozdonyt kellett előállítaniuk. Nyilvánvaló okokból szétkapcsolták a kormányművet az első tengellyel, az egyébként kormányzott első kerekeket hegesztett alumínium elemekkel rögzítették, hogy ne lehessen elfordítani őket.

Az egyetlen darabban létező Smart „Forrailt” egy magánkézben lévő, 16 kilométeres vasútszakaszon tesztelték Sussex megyében, Nagy-Britanniában. Minden probléma nélkül sikerült a próbaút a világ legkisebb vonatának, amelyet aztán visszaalakítottak rendes autóvá a kerekek visszaszerelésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....