live.staticflickr.com

Az örökké sietők, és mindig gorombák.

Sosem felejtem el azt a történetet, amikor egy csinos lánnyal először randevúztam, és az autós túra előtt begurultunk egy zsúfolt benzinkútra, ahol tankolás és fizetés után nem azonnal indítóztam, és hagytam el a helyszínt szélsebesen. Természetesen a mögöttem várakozó ezt a másfél percet már nem bírta ki, és elszakadt a cérna, így rendkívül "barátságos" stílusban jelezte, hogy ne cicomázzak már annyit, hanem haladjak, hogy tankolhasson. Gondolkodtam rá, hogy felveszem a kesztyűt, de végül úriember stílusban reagáltam, amit a velem utazó hölgy is díjazott. Ebből is látszik, hogy semmit nem érünk el, ha egy ilyen autóstárs nem létező kulturális szintjére süllyedünk le, hiszen ott a rutinjával biztosan elkap, viszont a jó modort nem tudják hova tenni, és megakasztja őket. Hasonló a helyzet, amikor dugó alakul ki az autópályán, vagy egy nagyvárosban a reggeli csúcsforgalom idején. Mindig van olyan, aki a leállósávon próbálkozik, netalán a kanyarodó, vagy buszsávból vág be a türelmesen várakozók közé. Mert ő megteheti. Hogy miért? Mert az ő ideje fontosabb. Még szép, hogy nem, és ha így lenne, akkor mindenki a tiltott sávokban próbálkozna előre jutni, de még az a szerencse, hogy a nagy többség tudomásul tudja venni a rá vonatkozó szabályokat, és ha éppen gyermekével együtt utazik, akkor nem a rossz példát szeretné tovább adni a jövő generációjának. Milyen jól is teszi. Hiszen a bárkinek bármit szabad elvet vallva, nagyon hamar áldatlan állapotba kerülne közlekedésünk.

live.staticflickr.com

Hogy ismerhet magára az agresszív autós?

Például magával viszi az utakra a napi problémáit, és az esetlegesen elszenvedett sérelmeit más autósokat veszélyeztetve éli ki. Autópályán a fék és követési távolságot egyáltalán nem tartja be, és erőszakosan furakodik a szabályosan, gyorsítósávban közlekedő autóssal, hiába utazik az a megengedett sebességhatár felső régiójában. Ha túl sokáig tartják fel egy-egy ilyen előzésnél, akkor beveti az adu ászt, és "büntető fékezést is" bőszen alkalmazza, ezzel tényleges balesetveszélyt okozva. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy velem nem fordult még elő az, hogy egy adott közlekedési helyzetben kicsit ingerültebben reagáltam volna, de ilyenkor tudni kell háromig számolni, és megnyugtatni magunkat. A notórius gyorshajtók pedig egyszer végig gondolhatnák, hogy azzal, hogy a sebességhatárokat megszegve száguldoznak az autópályán, sokkal több feszültséget szereznek maguknak, mint a megnyert negyed órával, amivel gyorsabban odaérnek céljukhoz.

A kétbalkezes sofőrök

Már messziről látszik, ahogy az ideális ívet nem találva kacsázik a sávjában, a féket még kanyarodás közben is bőszen használja, és természetesen előfordulási közege az autópályás emelkedőkön a kapaszkodó sávok közül a középső, még akkor is, ha már két kilométeres vonatot húz maga mögött. Amikor sikerül végre megelőzni, és benézünk az autójába, egy mereven előremeredő fejet, és görcsösen a kormányba kapaszkodó embert látunk. Valószínűleg esélyünk se lenne megértetni vele, hogy mik azok a dolgok, amiket rosszul csinál, és mennyire veszélyezteti ezzel a körülötte közlekedők testi épségét. Valószínűleg nem olvas autós magazint sem, így sajnos ezek a sorok pont azokhoz nem jutnak el, akiknek a leginkább kellene olvasniuk.  Szerintem viszont senki nem születik vérbeli baleknak. Igenis sok-sok gyakorlással kiküszöbölhetőek azok a hibák, amiktől borsódzik a hátunk, ha a forgalomban ilyen autóssal találkozunk.

live.staticflickr.com

Hogyan ismerhet magára a balek sofőr?

Például előzékeny a szabályszegőkkel szemben, akik furakodnak, és tolakodnak a leálló, vagy kanyarodó sávon. Ebben a helyzetben igenis példát kell statuálni azzal, hogy nem leszünk engedékenyek, és aki a tilosban jár, annak még inkább ki kellene várnia a sorát. Egy másik ismertetőjel, ami inkább vidéken fordul elő, hogy forgalmi okokból a jelzőlámpánál várakozva zöldnél kezdi keresni az egyest, és csiga módjára indul el, ezzel legalább két-három autó nem ér át miatta az aktuális zöld jelzésen. Megint csak nem gondolt arra a kedves balek, hogy a forgalmas időszakban egymást segítve sokkal dinamikusabban haladhatunk a dugóban is. Az agilis, egymást segítő magatartás a közlekedésben is alapvető készség ahhoz, hogy a forgalom a lehetőségekhez képest állandóan haladjon, és ehhez a mindennapi rutin útjainkon is azzal kell foglalkoznunk, hogy feldolgozzuk a körülöttünk lévő közlekedési szituációkat, és azokat tudásunkhoz, és tapasztalatunkhoz képest a leggyorsabban meg is oldjuk. Egyértelmű, hogy ehhez rutin kell, de én azt gondolom, hogy a rutin mellé szükség van egyfajta vágyakozásra is, ahhoz, hogy érdekeljen bennünket az autózás, a közlekedés. Igenis jó ajándék bárkinek egy vezetéstechnikai tréning, ahol az alapvető közlekedési szituációkat, illetve saját határainkat biztonságos keretek között tudjuk kipróbálni, és tesztelni.

live.staticflickr.com

Az elegánsan vagány sofőr.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy erre a jelzőre kinek mi jut először eszébe? Az a vezető, aki magabiztosan tud kézifékkel kanyarodni, vagy képes füstöltetni a gumiját a piros lámpánál? Netalán legyorsul bármilyen autót a városban? Én inkább azokra a sofőrökre akasztom szívesen a vagány jelzőt, akik felismerik a körülöttük zajló közlekedési helyzetet. Látják, felmérik egy alárendelt útról elindulva, hogy a keresztező forgalomban milyen gyorsan érkezik meg az autó, és ha úgy ítélik meg, akkor aszerint tudnak kihajtani elé, hogy azzal a másik autós nem veszít a dinamikájából. Egy betorkoló útról érkezve nem azonnal szinte nullára lassítva próbálkoznak besorolni a másik sávba, hanem folyamatosan haladnak előre akár a besoroló sáv végéig, és ezzel nem akasztják meg a forgalmat. Betartják a megfelelő sebességhatárokat, de képesek úgy előzni autópályán, hogy a gyorsítósávon érkezőnek ne kelljen belenyúlnia a tempomtba. Ha pedig vasúti átkelőhöz érkeznek, akkor nem folyamatosan működtetett féklámpával sütik ki a mögöttük várakozó autós szemét.

cdn.pixabay.com

És ahogy ezeket sorolom, azt érzem, hogy ezek a képességek megint csak a neveltetésből eredeztethetőek. Így a közlekedési kultúránk is nagymértékben azon múlik, hogyan szocializálódtunk, és így a jó példákat elsajátítva miképp tudunk a mindennapi közlekedési helyzetekben felnőtt, európai kultúremberek módjára érvényesülni. Ha sikerül erre ráébredni, és ilyen mentalitásban megélni, és részt venni a mindennapi közlekedésben, biztosan sokkal nagyobb örömünk lesz, mint diadalittasan, és kárörvendően annak örvendezni, amikor egy közlekedési kihágásban elhisszük, hogy megnyertük életünk apró csatáit.