Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Sohasem látott roham a 2021-es autópálya-matricákért

2020.12.08.

A 2021-es évre érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák 2020. december 7-től elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. értékesítési felületein, ügyfélszolgálati irodáiban és a viszonteladó partnereknél. Az előértékesítés első napján megrohamozták az értékesítőhelyeket a vevők: az előző évekhez képest közel háromszor annyi éves matricát vásároltak.

„Az előértékesítés első napján várakozáson felül fogytak az értékesítőhelyeinken és viszonteladóinknál az éves, 2021-es érvényességű matricák: 2018-hoz képest több mint háromszor annyi, de 2019-hez képest is több mint kétszer annyi ilyen típusú vignetta fogyott az első napon. Ez a számokat tekintve azt jelenti, hogy idén egy nap alatt közel 7 100 db e-matricát vásároltak.” – mondta el Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója.
Fotó: NÚSZ
 
A vásárlók többsége D1 díjkategóriájú járművére, jellemzően személyautóra váltott ki úthasználati jogosultságot, ebben a kategóriában a 7-i, hétfői napon több mint 5 200 éves megyei és 1 300 darab éves országos matrica talált gazdára 85,6 millió Ft értékben. Az e-matrica rendszer összes díjkategóriájában szintén ezen a napon közel 104 millió Forintért keltek el 2021-es, éves autópálya-matricák.
 
Az e-matrica vásárláshoz a NÚSZ Zrt. elsősorban a saját, mobiltelefonra optimalizált elektronikus értékesítési felületét, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol a közlekedők gyorsan, egyszerűen, online vehetik meg e-matricájukat. Ráadásul az itt történő vásárlások után nem kell kényelmi díjat fizetni, a jármű adatait csak egyszer kell megadni, így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések (például rendszámelírás) esélye nullára csökken, és még a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni 2 évig.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....