Ryanair

Sokat fizethet a Ryanair a késésekért

2015.08.24.

Sok száz millió fontjába kerülhet a legnagyobb európai diszkont légitársaságnak egy bírósági ítélet, amely szerint a Ryanairt két év helyett hat évig terheli kártérítési felelősség járatainak késéséért.

Egy manchesteri bíróság pénteken úgy döntött, hogy az utasoknak hat év áll rendelkezésükre, hogy bejelentsék kártérítési igényüket, nem pedig két év, ahogy az ír társaság apró betűs utazási feltételeiben áll. A bíróság előtt a Ryanair azzal érvelt, hogy az utazási feltételek elfogadásával az utasok a két év igénybejelentési határidőt is elfogadták.


A bíróság szerint azonban az uniós szabályok minden esetben elsőbbséget élveznek. Az uniós előírás pedig úgy szól, hogy az utas hat évig jelentkezhet kártérítési igénnyel, és három órát meghaladó késés esetén 600 eurót követelhet, hacsak nem "rendkívüli körülmények" okozták a késést. A légitársaságnak saját számításai szerint 610 millió font többletkiadást jelenthet, ha elutasítják a fellebbezését.

A manchesteri bíróságon hat utas panaszát tárgyalták, akiknek a spanyolországi Reusból Londonba tartó járata 2008 márciusában 9 óra 50 percet késett. A keresetet 2014 januárjában nyújtották be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....