Renault

A spanyoloknak tetszik - Renault Trucks új járműcsalád T sorozat

2014.01.31.

Alig több, mint fél évvel ezelőtt mutatkozott be a Renault Trucks új járműcsaládja, a legnagyobb típus, a T sorozat máris felkeltette a szakma érdeklődését.

Spanyolországban az Év kamionjának választották ezt a járművet. A márka képviselői január 23-án vehette át a díjat a Transporte 3 spanyol magazin jóvoltából. A szakmai zsűrit 50 szállítmányozó cég képviselte, – köztük Spanyolország legjelentősebb fuvarozói – akiknek nagy többsége a Renault Trucks T járművére adta le a voksát. A tagok többsége, a különböző rendezvénysorozatokon ki is próbálhatta a tesztvezetések alkalmával a járműveket, melyet a Renault Trucks Spanyolországban és Portugáliában szervezett.

Eközben hazánkban forgalomba állt az első négy ilyen jármű. A fuvarozással foglalkozó Mary-Car Kft. flottája január 17-én négy új Renault T nyergesvontatóval bővült. Így már a hazai utakon is találkozhatnak a nagyjárművek rajongói az új járműcsalád képviselőivel, amelyek kissé furcsa kinézete könnyen felismerhetővé teszi azt. Úgy tűnik, a fejlesztés hátterében álló Volvo Group jól döntött, amikor leváltva a régi típusokat, egy teljes járműcsalád kifejlesztésébe fogott a Renault Trucks-nál. A ráfordított több, mint kétmilliárd euró és számos iparági újdonság valamint a kedvező ár népszerűvé teheti ezeket a haszonjárműveket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....