alternatív energiaforrások

Spanyolország már megint példát mutatva, idejekorán elfogadta az alternatív üzemanyag infrastruktúra akciótervét

2015.07.28.

Az ősszel megjelent uniós irányelv, mely a földgáz, hidrogén és elektromos hajtás elterjedéséhez szükséges töltőinfrastruktúra kiépítését várja el a tagállamoktól, 2016 novemberéig ad lehetőséget az útitervek kidolgozására. Spanyolország már most elfogadta a sajátját, ezzel is gyorsítva a megvalósulást.

Spanyolország Miniszterelnök-helyettesének szóvivője, Soraya Sáenz de Santamaria sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány elfogadta a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó cselekvési programot.

A 2014 októberében megalakított szakértőkből álló munkacsoport most elfogadott tervének 3 pillére van; az Iparosítás, a Piac és az Infrastruktúra: 
- Az Iparosítás célja Spanyolországot éllovassá tenni az alternatív üzemű járművek, valamint üzemanyagok technológiájához szükséges kutatás-fejlesztési és nem kevéssé pedig komponens-gyártási kapacitása terén.

- A Piac keretében meghatározott lépésekkel előmozdítani az alternatív üzemű járművek elterjedését, az alternatív üzemanyagok térnyerését. A program ennek érdekében a gazdaságossági mutatók javításán, a transzparens megjelenésen és számos egyéb módon mozdítja elő a járművek elterjedését.

- Az Infrastruktúrára vonatkozó program célja többek között olyan jellemző mutatók alkalmazása, amely előmozdítja a felhasználók igényeit kiszolgáló hálózat kiépítésének támogatását, valamint az alternatív üzemanyagok valós piacának megteremtését.

A spanyol „Stratégia az Alternatív Energiájú Járművek Előmozdítására” megbecsüli a járműflották terjedését, a szükséges infrastruktúrahálózat fejlesztést és mutatókat épít be a 2020-ig tartó folyamat megvalósulásának követésére.

Forrás: mgkke.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....