járműgyártás

Spanyolországban több mint félmillióval csökkent a gépjárműgyártás tavaly

2021.01.26.

Spanyolországban tavaly több mint félmillióval kevesebb gépjárművet gyártottak 2019-hez képest - olvasható a spanyol gépjárműgyártók szövetségének (ANFAC) honlapján közzétett közleményben.

A múlt évben 2,27 millió jármű készült el a spanyolországi gyárakban, ami 19,6 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi eredményhez viszonyítva. A szervezet emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán másfél hónapra teljesen leállt a spanyol autóipar, a várható veszteségeket azonban némileg mérsékelte, hogy az év utolsó négy hónapjában megélénkült a külföldi kereslet.

2020-ban több mint 1,9 millió járművet exportáltak, 15,5 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban. Az első számú felvevő piac Franciaország volt, amelyet Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország és Törökország követ, utóbbi az egyetlen, ahol az eladások emelkedtek.

Ezzel szemben a belföldi gépjármű-eladások 32,3 százalékkal zuhantak tavaly Spanyolországban 2019-hez képest.

Az ANFAC ebben az évben mérsékelt növekedésre, de továbbra is a 2019-es adatoktól elmaradó eredményre számít a járványügyi helyzet okozta bizonytalanság miatt.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.11
Az amerikai autósok egyre hosszabb ideig használják autóikat, ezért különösen sokat számít, hogy....
2026.09.10
A VW-csoporthoz tartozó spanyol gyártó hivatalos honlapján meglehetősen érdekes közlemény jelent....
2026.09.10
Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő....
2026.09.10
Alig egy éve jelentette be nagy dérrel-dúrral a robotporszívókat gyártó Dreame kínai vállalat, hogy....
2026.09.10
A horvát kormány csütörtöki ülésén meghosszabbította az energiaár-emelkedés hatásainak mérséklését....
2026.09.10
Munkából hazafelé, ingben vezetve, Casioval a kezemen állt össze igazán, hogy miről is szól az új....
2026.09.10
Szeptember 13-án, vasárnap 9:00 és 18:00 óra között ismét az elektromos mobilitásé és a jövő zöld....
2026.09.10
A frissen megjelent augusztusi inflációs adat alapján már kiszámíthatók a 2027-re várható e-matrica....
2026.09.10
Meghalt az a motoros, akire még szerdán este dőlt fa Kiskunfélegyházán, a Csanyi úton - közölte a....
2026.09.10
Az új rendeletnek van ésszerű magyarázata. ..