Das WeltAuto

Stabilan tartják az értéküket a használt autók

2020.04.24.

Ahogy Magyarországon, úgy Európa-szerte mindenütt megtorpant a használt autó piac a koronavírus társadalmi és gazdasági következményei miatt, azonban a piacelemzések azt mutatják, hogy a gépjárművek maradványértéke – bármely lefutású válság esetén – stabil marad. Bár számos kényszereladó jelenhet meg a piacon, amely átmenetileg kedvezőbb árat is eredményezhet egyedi esetekben, az újautógyártás átmeneti felfüggesztése miatt sokan fordulhatnak a korlátozások után a már piacon lévő autók irányába, ez pedig összességében bebetonozhatja a másodkézből származó gépkocsik értékét.

Nyolc esztendőn keresztül tartó, folyamatos emelkedés érhet véget a használt autó piacon az egész világot átszelő koronavírus miatt, ugyanis a jelenlegi gazdasági folyamatok mellett a használt autók iránt is visszaesett a kereslet. Mint ismert, 2012 óta évről évre több használt autó cserélt gazdát hazánkban, 2019-ben pedig már a 800 ezres határt is átlépte a piac, és januártól december végéig összesen 810.920 gépkocsi került új tulajdonoshoz. Ugyan az első két hónap is erősen indult 2020-ban, ez a tendencia egyik pillanatról a másikra megváltozott, s ugyan a Das WeltAuto országos hálózatában továbbra sem állt meg az élet, jelentősen csökkent az értékesítések száma.

Fotó: Das WeltAuto

Elemzések alapján ezen a területen – a korlátozások feloldása után – gyorsan helyre állhat azonban a rend, bár megközelítőleg 2-3 hónap múlva lehet pontos tájékoztatást adni a jövőképről. A piac alakulását ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy meddig tartanak a kijárási korlátozások, mennyire hatékonyak a költségvetési és gazdaságpolitikai intézkedések, és az is meghatározó tényező, hogyan tudják kiszolgálni az európai autógyárak a vásárlói igényeket.

A tapasztalat az, hogy a vevők jellemzően elhalasztották a vásárlást, most alapvetően a kényszereladások mozgatják a piacot, így egy-két autó jócskán áron alul találhat új gazdára. Amennyiben nem húzódnak el sokáig a korlátozások, és V-alakú válságról beszélhetünk, akkor rövid időn belül – akár már a harmadik-, negyedik negyedévben visszatérhetnek a piacon megszokott értékesítés számok. Persze akadnak borúlátóbb elképzelések is, például U- vagy L-alakú válság esetén hosszabb ideig tarthat, amíg rendeződik a helyzet, de ezek a használt autó piacra már az újautó piacról áttérő vásárlók miatt kisebb hatással lesznek.

A válság lefutásának forgatókönyveitől függetlenül a fiatal használt autók értéke várhatóan általánosságban nem csökken, bár országonként eltérő lehet az árak alakulása. Az Egyesült Királyságban akár már az év végére helyre állhat a rend, és várhatóan Németországban is gyorsan rendeződik a gazdaság. Ugyan a franciák, az olaszok és a spanyolok nehezebben lábalhatnak ki a krízisből, a használt autó piacot náluk is kevésbé érinti majd a recesszió, és az esetükben is legfeljebb 5 százalék körüli, átmeneti maradványérték-csökkenéssel lehet számolni, állapítja meg elemzésében az Euro Tax nemzetközi használtautó értékelő hálózat legutóbbi elemzése.

„Túl korai lenne már most messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis még nem lehet tudni a veszélyhelyzet időtartamát. A korlátozások bevezetése óta a hálózatunkhoz tartozó kereskedők a korábbi eladásaik harminc-negyven százalékát tudják teljesíteni. Az árakban nem tapasztalható a piacon komoly mozgás” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. – „További bizakodásra ad okot, hogy a bő tíz évvel ezelőtti, kétezernyolc-kétezerkilences válság idején sem esett a fiatal, nulla-hat év közötti használt autók értéke, így várhatóan erre a szegmensre ezúttal sem lesz ár szempontjából általánosságban jelentős hatással egy gazdasági krízis. A kényszereladók miatt persze egy-két autó jócskán áron alul találhat új gazdára, de amint a korlátozások csökkennek, ismét erőre fog kapni a használtautó forgalom. A gyengélkedő forint-árfolyam miatt a külföldi kereskedők ismét megjelentek, és várhatóan elviszik a hosszabb állásidejű autókat.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....