Generali Csoport

Stabilan zárta 2016 első negyedévét a nemzetközi Generali Csoport

2016.05.16.

Bizonytalan makrogazdasági környezetben is stabil első negyedévet zárt a több mint 60 országban jelen lévő nemzetközi Generali Csoport. Az évesített sajáttőke-arányos megtérülés 13,3%-ot ért el, meghaladva a 13%-os kitűzött célt.

A nemzetközi Generali Csoport Igazgatósága május 11-i ülésén elfogadta a vezérigazgató, Philippe Donnet javaslatát a csoport szervezeti struktúrájának felülvizsgálatára.

A csoport díjbevétele 19,7 milliárd euró volt, mely a tavaly első negyedévtől minimális mértékben marad el (-1,1%). A működési eredmény 1 163 millió euró (-12,3%), mely az alacsony kamatkörnyezetnek és a tervezett alacsonyabb nyereségnek is köszönhető. Utóbbi hatására az adózott eredmény 588 millió eurót tett ki (-13,8%).

Az életbiztosítási szegmens díjbevétele 1,3%-kal 13 430 millió euróra csökkent, ami leginkább a unit linked díjbevételek csökkenésének és a részvénypiaci volatilitásnak tudható be. A nem-életbiztosítási szegmens 6 311 millió eurós díjbevétele stabil (-0,6%), mely a gépjármű üzletág trendjét tükrözi.

A vállalat tőkehelyzete továbbra is szilárd, 188%-os gazdasági szolvencia mutatóval (Economic Solvency Ratio).

A szervezeti struktúra erősítése érdekében egy új vállalati funkciót hoznak létre Global Business Lines & International néven, mely a vezérigazgató irányítása alatt a Global Business Lines egységet és az EMEA, Ázsia és Amerika régiókat egyesíti. Az új funkció vezetésére Frédéric de Courtois-t kérték fel, aki 2016. szeptember 1-jén csatlakozik a Generali Csoporthoz. A 49 éves szakember mérnöki diplomával és széleskörű vezetői tapasztalattal rendelkezik a biztosítási szektorban. Számos nemzetközi vállalatnál töltött be vezető pozíciót Európában és Ázsiában, 2007 óta az olaszországi AXA vezérigazgatója.

Frédéric de Courtois csatlakozik a Group irányító bizottságához (Group Management Committee) is, melynek szintén új tagjai Luciano Cirinà, kelet-közép-európai regionális vezérigazgató (CEE Regional Officer), valamint Valter Trevisani, a nemzetközi vállalatcsoport biztosítási üzletmenetért felelős igazgatója (Group Chief Insurance Officer).

Carsten Schildknecht, a nemzetközi csoport operatív igazgatója július 31-én elköszön a vállalattól. A Generali Italia élére Marco Sesana, jelenlegi biztosítási üzletmenetért felelős és operatív igazgatót (Chief Insurance and Operations Officer) jelölték Philippe Donnet vezetése mellett.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..