Ford

Stig egy Forza Focus RS-el érkezett a kölni játékexpóra

2015.08.07.

Európa legnagyobb interaktív digitális játékvásárán debütál az a Focus RS, amelynek külső megjelenését az Xbox készülékre fejlesztett Forza Motorsport játékosai alakították ki egyéni igényeik szerint. A kiállítást megelőző rendezvényre a BBC Top Gear című műsorának munkatársa, a Stig gördült be az egyedi Forza Focus modellel. A 2015 kölni Gamescom látogatói most a vadonatúj Ford GT szupersportkocsit is megcsodálhatják.

Az Xbox-os Forza Motorsport játékosai tervezték meg a vadonatúj Ford Focus RS különleges fényezését. Az egyedi autó ma mutatkozott be a Microsoft egyik különleges rendezvényén a 2015-ös kölni Gamescom nemzetközi expója előtt. A különleges Forza Focus RS-sel a BBC Top Gear műsorának ismert szereplője, a Stig érkezett a rendezvényre, és egész este meg sem vált az autótól. A Microsoft Xbox One konzoljára készülő Forza Motorsport 6 című új videojátékban egyébként ő is feltűnik majd.

A vadonatúj Focus RS a modellsorozat harmadik generációját képviseli; az első RS-változat 2002-ben, a második pedig 2009-ben jelent meg az utakon. A Ford Performance csapata által kifejlesztett autót 350 lóerős, 2,3 literes EcoBoost benzinmotor hajtja, s ebben az autóban tűnik fel először az innovatív Ford Performance Összkerékhajtás is, emellett pedig ez a legelső RS, amelynek vezetője többféle üzemmód közül választhat, így többek közt az iparágban elsőként alkalmazott a Drift Üzemmód és a Startvezérlés is rendelkezésére áll.

A Ford a Microsofttal közösen a Ford GT ultranagy teljesítményű szupersportkocsit is bemutatja a Forza Motorsport 6-ban, a népszerű Xbox autóversenyzős videojátékok sorozatának legújabb változatában. A Forza Motorsport 6 a Gamescom vásáron debütál, s a játék az év végén jelenik meg Európában. A rendezvény látogatói élőben is megcsodálhatják a játék kiemelt sztárját, a borítón is megjelenő vadonatúj Ford GT-t. Az augusztus 5-9. között nyitva tartó Gamescom a legnagyobb, interaktív játékokkal foglalkozó vásár Európában.

A Ford Performance kínálatának csúcsán álló vadonatúj Ford GT áramvonalas, szénszálas karosszériája alatt egy takarékos, ikerturbós V6-os EcoBoost motor lapul, amely az autóipar egyik legjobb teljesítmény-tömeg arányát kínálja. A Ford GT korszerű futóművét versenyautós stílusban, csatolt lengőkaros és nyomórudas szerkezettel alkották meg a Ford mérnökei; az állítható hasmagasságú autót kerámia-karbon féktárcsák lassítják. Az új GT a Ford által valaha készített egyik legexkluzívabb autó, amit csak limitált darabszámban értékesítenek.

„A Forza Motorsport 6-ban az autóversenyzés és a számítógépes játékok rajongói világszerte elsőként tapasztalhatják meg, milyen érzés vezetni az új, ultranagy teljesítményű Ford GT szupersportkocsit,” – nyilatkozta Dan Greenawalt, a washingtoni Redmondban működő Turn 10 Studios kreatív igazgatója. „Izgatottan várjuk, hogy Kölnben végre bemutathassuk az új ruhába öltöztetett Focus RS-t, melyhez a Forza közössége tervezett különleges fényezést. A Gamescom Expo alatt a játékosok élőben láthatják majd a Forza Motorsport 6 borítójára felkerült Ford GT-t is.”

A Focus RS különleges külső megjelenését a számítógépes játékokkal foglalkozó IGN weboldalon meghirdetett versenyen véglegesítették, amelyen a Forza Horizon 2 játékosai vetélkedtek egymással a legjobb dizájn díjáért. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....