Innováció és szakember-utánpótlás

Stratégiai partnerséget kötött a 4iG Űr és Védelmi Zrt.-vel a Széchenyi István Egyetem

2025.10.21.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 4iG Űr és Védelmi Zrt., valamint a győri Széchenyi István Egyetem Budapesten a napokban. A partnerség célja, hogy hosszú távon erősítse a magyar űripari és védelmi szektor szakember-utánpótlását, előmozdítsa a közös kutatás-fejlesztési projekteket, illetve innovációs és képzési programok révén támogassa a hazai és nemzetközi versenyképességet.

 

A 4iG Űr és Védelmi Zrt. Magyarország első magánkézben lévő nagyvállalata, amely élvonalbeli megoldásokat szállít az űripari és védelmi technológiai stratégiai ágazatokban, a Széchenyi István Egyetem pedig arra törekszik, hogy erősítse kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeit, különösen a műszaki-technológiai területeken. A két fél céljait együttesen szolgálja az a stratégiai megállapodás, amelyet dr. Sárhegyi István, a cég vezérigazgatója és dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke írt alá Budapesten.

A 4iG Űr és Védelmi Zrt. és a Széchenyi István Egyetem képviselői. (Fotó: 4iG)

Az együttműködés keretében a felek közösen hozzák létre a „4iG SDT – Defence Tech Hub” kutatóbázist a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában, amely labor-infrastruktúrával támogatja a dróntechnológia, a kiberbiztonság, az űrtávközlés, az érzékelő- és a digitális döntéstámogató rendszerek terén folyó kutatásokat. A központ ipari és akadémiai tudást ötvöz, elősegítve pilotprojektek és demonstrációk megvalósítását. A kooperációhoz szorosan kapcsolódik a Győri Innovációs Parkban működő USA Accelerator program is, amely hallgatók, oktatók és sportolók számára biztosít képzési és csereprogramokat, támogatja a hazai és regionális vállalkozások amerikai piacra lépését, és erősíti a kapcsolatot Magyarország és Közép-Florida között.

A megállapodás fontos eleme a nemzetközi láthatóság növelése: a felek közösen szerveznek tudományos konferenciákat, bekapcsolódnak nemzetközi kutatási hálózatok munkájába, valamint vendégelőadói és publikációs partnerségeket alakítanak ki, ezzel is segítve Magyarország innovációs ökoszisztémájának beágyazottságát. A képzés és a szakember-utánpótlás terén szintén széles körű együttműködés valósul meg: a 4iG szakemberei részt vesznek az oktatásban, gyakorlati helyeket biztosítanak, támogatják szakdolgozatok és tudományos diákköri munkák elkészítését, ösztöndíjprogramokat indítanak, valamint életpályamodellt dolgoznak ki fiatal mérnökök számára. A partnerség emellett duális és mikrotanúsítvánnyal záruló képzések, illetve kooperatív doktori programok megvalósítását is magában foglalja.

„A 4iG Űr és Védelmi Zrt. elkötelezett a technológiai innováció iránt. Megállapodásunk a Széchenyi István Egyetemmel egyszerre támogatja a jövő szakembereinek képzését és az aktív kapcsolódást a nemzetközi űr- és védelmi ipari kutatási hálózatokhoz. A közösen létrehozott Defence Tech Hub nemcsak a hazai kutatási és fejlesztési kapacitásokat növeli, hanem nemzetközi szinten is hozzájárul Magyarország versenyképességéhez” – emelte ki dr. Sárhegyi István, a 4iG Űr és Védelmi Zrt. vezérigazgatója.

„A Széchenyi István Egyetem számára kiemelt cél, hogy hallgatóink a legmodernebb technológiákkal találkozzanak, és az így megszerzett tudást már tanulmányaik során hasznosíthassák. A 4iG Űr és Védelmi Zrt.-vel kialakított együttműködés ennek a küldetésnek ad újabb lendületet: általa olyan projektek valósulhatnak meg, amelyek révén a nálunk tanulók közvetlen tapasztalatokat szereznek, kutatóink pedig hozzájárulhatnak a hazai és nemzetközi szakmai közösség tudásának gyarapításához” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....
2026.03.21
Egészen abszurd jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Budapesten, a Komjádi uszoda környékén.....
2026.03.21
Európa zöld utat adott egy olyan vezetéstámogató technológiának, amely már önállóan manőverezhet –....
2026.03.21
Azonnali hatállyal távozott posztjáról a Forma-1-es Audi csapatfőnöke, Jonathan Wheatley. ..