Honda Civic Type R

Suzukai körrekord a csúcs Type R-től

2020.07.11.

Rekordot döntött a suzukai versenypályán a Civic Type R Limited Edition. Az újoncnak mindössze 2 percre és 23,993 másodpercre volt szüksége, hogy körbeérjen a legendás japán aszfaltcsíkon – ennél gyorsabban sorozatgyártású, elsőkerék-hajtású autónak még nem sikerült teljesítenie a távot.

Az 5,8 km hosszú, nagy sebességű sikánjairól és nehéz kanyarjairól ismert Suzuka Circuit egy szabálytalan nyolcast ír le, érdekessége, hogy utolsó, 1,2 km-es szakasza átfut a 14. kanyar alatt. Kis tömegű alkatrészeivel, valamint továbbfejlesztett felfüggesztésével és kormányzásával a „lecsupaszított”, pályahasználatra optimalizált Civic Type R Limited Editionből a végsőkig kitolta az elsőkerék-hajtású konstrukció határait, amit az is bizonyít, hogy a világ talán legnehezebb versenypályáján bizonyult a legfürgébbnek.

A Suzuka Circuit sokak szerint az F1 egyik legizgalmasabb állomása, nem mellesleg 1962 óta a Honda járműveinek és erőforrásainak fontos teszthelyszíne. Építését a vállalat alapítója és egykori elnök-vezérigazgatója, Soichiro Honda irányította, itt hangzott el híres mondata is: „Egy automobil nem fejleszthető anélkül, hogy próbára ne tennénk versenypályán.”

A pályacsúcsot felállító, kísérleti kocsiként használt Type R Limited Edition 2020 februárjában nyerte el végleges formáját. Műszaki jellemzői megegyeznek a sorozatgyártású változatéval, a fejlesztők nem hajtottak végre módosításokat és teljesítményét sem fokozták. A Type R Limited Edition értékesítése napjainkban kezdődött meg Európában.

A Civic Type R Limited Edition modellből csupán 100-at értékesít a márka Európában. A pályahasználatra optimalizált kocsi 20”-os, kovácsolt BBS könnyűfém kereken, illetve nagy tapadású Michelin Cup 2 abroncsokon gördül, s természetesen közúton is egyedülálló teljesítményt nyújt. A lengéscsillapítókat és a kormányművet egyaránt optimalizálták a japán vállalat munkatársai. Az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer vezérlőprogramja rövidebb idő alatt dolgozza fel az útviszonyokról árulkodó adatokat, ami gyorsabb lengéscsillapító-reakciókat, egyszersmind könnyebb kezelhetőséget és jobb menetkomfortot jelent a gyakorlatban.

Az új Limited Edition mozgatását a Civic Type R 2.0 VTEC TURBO erőforrásra bízták, amely 320 LE-s csúcsteljesítménnyel (6500 f./perc) és 400 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékkal (2500-4500 f./perc) kápráztatja el a pilótát. Az elképesztő motorerőnek hála mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, és rugalmassága is páratlan. Az új kerekeknek és abroncsoknak, a „lecsupaszított” utastérnek, valamint a szintén új, kis tömegű összetevőknek hála a Limited Edition nem kevesebb, mint 47 kg-mal könnyebb a Type R GT néven forgalmazott alapmodellnél.

A rekorddöntés amúgy a Type R-történetek gyakori eleme, a Type R GT például 7 perc 43,8 másodpercre javította 2017-ben a legjobb „első kerekes” időt a Nürburgring Nordschleifén. Ezt követően öt további legendás európai pályán futott csúcsidőt, méghozzá a Honda versenyzőcsillagaival a kormánykerék mögött.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....