Magyar Suzuki

Suzuki kutatás: inkább spórolunk az élelmiszereken, mint az autóhasználaton

2023.05.20.

A Magyar Suzuki arra kereste a választ legfrissebb felmérésében, hogy milyen mértékben érinti a jelenlegi gazdasági helyzet a háztartások költségvetését.

Nem meglepő módon kevés kivételtől eltekintve (1,2%) mindenki a saját bőrén érzi az inflációt és az ár változásokat, 53,1%-unk súlyos vagy nagyon súlyos, 45,7%-unk kisebb mértékben. A kutatásban résztvevők többsége (57,2%) egyszerre 2-4 területen is igyekszik csökkenteni a kiadásait.

A ruhatár frissítéséről mondunk le a legkönnyebben (55,1%). A nagyobb értékű beruházásokat, például ingatlan-, autóvásárlás (52,8%) és a nyaralásokat (48,9%) pedig elhalasztjuk, későbbre ütemezzük.

A Magyar Suzuki kutatásából egyértelműen kirajzolódik, hogy az autó a megterhelő gazdasági körülmények között is létszükséglet a mindennapi életben (43,4%), a szabadságunk záloga (24,3%), a válaszadók 66,9%-a ezért nem korlátozza a használatát.

Vannak azért olyanok, akiknek ezen a téren is szükséges áldozatokat hoznia. A legtöbben, úgy húzzák meg a nadrágszíjat az autózásban, hogy igyekeznek csak a napi rutinra szorítkozni (43,8%) az autóhasználatuk során, de akadnak olyanok is (38,5%) csak bizonyos napokon, vagy napszakokban ülnek be a járművükbe. Az alternatív közlekedési módokat, mint a tömegközlekedés az eddig leginkább autóval közlekedők 17,2%-a építette be a mindennapi életébe. A kutatásan résztvevők 9,3%-a többedmagával utazik, hogy így osztozzon az üzemanyag költségeken, 6,7%-pedig növelte az otthoni munkavégzés arányát a korábbiakhoz képest.

Különböző okok miatt, de a válaszadók döntő többsége (81%) nem tervez autóvásárlást 2023-ban. 49,6% nem váltaná le a kocsiját, míg a műszaki állapota nem indokolja, 39,9% viszont egyszerűen nem engedhet meg magának a jelenlegi helyzetben a járműve cseréjét. Azok, akik mégis belevágnak (19%), leginkább a használtautó piacon nézelődnek (14%). Ezen belül is inkább a hagyományos, kizárólag belső égésű motorral működő modellek iránt érdeklődnek (14,54%).

„A teljes ágazat elkötelezett az autóipar zöld átállása mellett mind a gyártás, mind pedig a termékek szintjén, de a környezettudatos autózás elterjedéséhez elengedhetetlen a vásárlói bázis, az igények és a technológia találkozása, az edukáció és a megfelelő infrastruktúra. A kutatásunk eredményeiből egyértelműen kirajzolódik, hogy a lakosság számára ismeretlen még ez a terület, keveset tudnak róla, nagyon újnak, sok esetben drágának látják még a technológiát, ezért bizalmatlanok, kivárják, hogy milyen megoldások születnek még az elektromos hajtás mellett, remélik továbbá, hogy idővel csökkennek az árak is (46,9%). Ebben a helyzetben a Suzuki gazdaságos, reális áron elérhető modelljei jó alternatívát jelentenek azoknak, akik mégis új autó vásárlás mellett döntenek.” – fogalmazta meg a kihívásokat Bonnár Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....