Honda

Száguldó bőröndnek tűnik a Honda új elektromos rollere

2023.09.20.

Van, hogy a praktikum fontosabb, mint a szépség. Így van ez a 21-dik század Honda Motocompojánál is, ami furcsán néz ki, de egész ügyes.

Ki ne emlékezne rá, amikor a Honda a 80-as években úgy gondolta, korát messze megelőzve, hogy mennyire praktikus lenne egy apró, összehajtható motort tenni az első generációs Jazz csomagtartójába, hogy az utolsó métereket már azzal tehessük meg a végpontig. Pedig akkor még szó sem volt az autók kitiltásáról a nagy városokból, se önvezetésről vagy elektromosításról. Azóta számtalanszor, számtalan gyártó megpróbálkozott a maga megvalósításával, mígnem a Honda most megjelent a Motocompo modern változatával. Ahogy az elődje, az új Honda Motocompo is csomagtartóba született, ennek köszönheti furcsa bőrönd formáját. Ugyanakkor fontos szempont volt még az is, hogy kényelmesen lehessen ülni rajta.

Elődjével ellentétben nem egy benzines kismotorról, hanem egy elektromos rollerről van szó, amit egy 6,8 Ah-s akkumulátor hajt, hogy mintegy 19 km-es emissziómentes hatótávval kecsegtessen, ráadásul a 110-voltos töltéssel akár 3,5 óra alatt feltölthető, ami remek érték. Az első kerékben található apró villanymotor 0,6 lóerős, a csúcssebessége pedig 24 km/h, így a hamarosan életbe lépő hazai szabályozás szerint sem kellene védőfelszerelést hordani rajta és biztosítást sem kellene kötni rá. Összesen 18,7 kg az apróság, ami a nagyobb tudású rollerek között általános érték, árát pedig 350 000 forint alatt tudták tartani, ami manapság szintén átlagosnak mondható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....