siker

A Széchenyi István Egyetem csapatának versenyzője lett az olasz gokartbajnokság ezüstérmese

2024.09.23.

A győri Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy az autó-motor sportban is Magyarország első számú felsőoktatási intézménye legyen. Ennek jegyében jött létre az év elején az Uni Győr WMS gokartcsapat, amelynek versenyzője, ifj. Willisits Vilmos az olasz Easykart-bajnokág idei hat futamán is dobogóra állt, összesítésben pedig a második helyezést szerezte meg.

 

A Széchenyi István Egyetem nemcsak a járműmérnökképzés és a mobilitással, alternatív közlekedéssel kapcsolatos kutatás-fejlesztések meghatározó szereplője, de egyre aktívabb résztvevője az autó-motor sportnak is. Egy éve szakosztályt alapítottak az egyetemi sportegyesületen belül, tavasszal pedig bemutatták az év elején megalakult Uni Győr WMS gokartcsapatot.

Az istálló egyik tehetséges fiatalja a 13 éves ifj. Willisits Vilmos (Vilo) az idén az olasz Easykart nemzetközi sorozatban versenyzett. A tavalyi cseh bajnokság győzteseként rajthoz állt ifjú pilóta a hét futamból (Castelletto, Jesolo, Cremona, Lonato, Cervia, Castelletto, Franciacorta) hat alkalommal dobogós helyen végzett, egyszer diadalmaskodott, egyszer pedig negyedik lett az európai mezőnyben. Ez a teljesítmény az összesített második helyezést jelentette számára. Két verseny (Jesolo és Franciacorta) értékelése az Easykart Euro Trophy bajnokságba is beleszámított, ahol szintén az év végi második helyezést szerezte meg összesítésben.

A versenyző édesapja, Willisits Vilmos, az UNI Győr WMS csapat vezetője elmondta, az olasz bajnokság nagyon rangos sorozatnak számít, talán elég csak annyit megemlíteni, hogy a Mercedes Forma–1-es csapatába frissen bekerült Andrea Kimi Antonelli is ebben a versenysorozatban tűnt fel, ahol Toto Wolff csapatvezető figyelt fel rá. Az idei cremonai versenyen Toto Wolff fia is rajthoz állt, akit neves édesapja a helyszínen segített.

 „Vilo kilencedik gokartos szezonját teljesítette. Eredményeiért keményen készül a versenyekre, különböző edzéseken vesz rész szinte a hét minden napján. Kerékpározik, konditerembe jár és egyéb kiegészítő sportokat végez. Ha nincs futam a hétvégén, akkor ő tesztel és edz gokarttal. Sportpszichológushoz, coach-hoz és idegennyelv-tanárhoz jár, hogy még jobb teljesítményre legyen képes. Nyugodtan mondhatom, hogy az utóbbi két évben átlagon felüli mennyiségű és minőségű munkát végzett el céljai eléréséért” – fogalmazott a csapatvezető édesapa, aki köszönetet mondott a Széchenyi István Egyetemnek a támogatásért, a nyugodt háttérért. „Megtiszteltetés számunkra, hogy az egyetem égisze alatt versenyezhetünk, amelynek címerét büszkén viseljük” – zárta.

Vilóra október első hétvégéjén újabb nagy megmérettetés vár, ekkor rendezik ugyanis az Easykart világdöntőt Franciacortában, ahol ő is rajthoz áll.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....
2026.02.06
Februárban sokan hagyják autójukat a budapesti repülőtér környéki parkolókban meleg éghajlatú úti....
2026.02.06
A jelentős üzemanyagmegtakarítás, illetve a szervizelési-karbantartási kiadások komoly csökkentése....
2026.02.06
2026. februárjában a Subaru Corporation megkezdte az akkumulátoros elektromos autók (BEV-k)....