rakétafejlesztés

A szegedi egyetemisták rakétája hódított a lengyel égbolton

2024.10.09.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Skywalkers csapat 2022 óta folyamatosan újabb magasságokba repíti a hazai rakétaépítést. Legújabb projektjük, harmadik rakétájuk is sikeresen teljesítette küldetését.

Az SZTE Mérnöki Karán működő SZTE Skywalkers csapata újabb mérföldkőhöz érkezett: harmadik rakétájuk sikeres felbocsátását ünnepelhették. – A legújabb, Sierra III névre keresztelt eszköz 2024 szeptemberében, a lengyelországi Bledow sivatagában, a Meteora Fesztiválon szállhatott fel – írták portálunkhoz is eljuttatott közleményükben. Korábbi rakétájuk, a Sierra II szlovákiai sikeréről itt írtunk részletesen.

A nemzetközi rakétás közösség összekovácsolására szervezett eseményen a szegedi csapat tagjai nem versenyeztek, hanem a felbocsátási lehetőség kihasználására koncentráltak. A rakétát alaposan felkészítették a repülésre, számos fejlesztéssel tökéletesítve az előző modelleket.

– A korábbi rakétáktól eltérően a törzs most PVC és üvegszál kombinációjából készült. Az elektronikán jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre: így két GPS, két ejtőernyőnyitó és két adatrögzítő modul is helyet kapott az új elektronikai egységben. Az adatokat most már élőben, a repülés közben is figyelhettük fedélzeti telemetriánk segítségével – mondta az SZTE Skywalkers csapatkapitánya, Tatai Ákos.

A felbocsátás és a landolás is hibátlanul sikerült, meghaladva a csapat minden elvárását. Az eredményes repüléssel a szegedi egyetemisták bebizonyították, hogy a hazai rakétaépítésben is komoly eredmények születhetnek.

– A Sierra III felbocsátása és földet érése is sikeres volt. Minden elektronikai komponens ellátta feladatát, a test tökéletesen bírta az erőhatásokat és a szoftver is hiba nélkül futott. A rendezvényen közel 200 rakétát bocsátottak fel, ezek közt egyetemi csapatok és hobbi rakétások is voltak. Az eredményekkel elégedettek vagyunk – mondta az SZTE mechatronikai mérnök hallgatója, Tatai Ákos.

A Skywalkers csapat már a következő lépéseket tervezi: legújabb rakétájukon fékszárnyakat alkalmaznának, és további súlycsökkentési megoldásokat is bevezetnek. A legközelebb 2024. október végén, Baján repülhetnek.

– Gratulálok az SZTE Skywalkers csapatának újabb sikeréhez – írta közösségi oldalán Botka László. Szeged polgármestere hangsúlyozta, a Mérnöki Kar tehetséges csapata bizonyított, a harmadik rakéta sikeres felbocsátása újabb mérföldkövet jelent a város innovációja és kutatása terén. Hozzátette, Szeged egyetemi város, továbbra is a teljesítményben és a tudásban hisz – Büszkék lehetünk rájuk!

A Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló SZTE Skywalkers rakéta projekt hosszú távú célja a hallgatók fejlesztésén és motivációján túl az, hogy megoldjon egy általános, a légkörvizsgálatot érintő problémát is.

– A ballonok 70 kilométeres magasságba nem tudnak felmenni, a műholdak nem képesek ilyen alacsonyan dolgozni, tehát van a légkörnek egy olyan rétege, amelyet jelenleg nem tudunk vizsgálni. Ebből következett az ötlet, mi lenne, ha építenénk egy hibrid hajtású rakétát, amivel fel tudunk menni a légkörnek ebbe a rétegébe és vizsgálódhatunk – árulta el korábban portálunknak a projekt létrejöttének célját Pappné Dr. Sziládi Katalin, az SZTE Mérnöki Kar Gépészeti Intézet főiskolai docense, a rakétások mentora.

A csapat szoftveres, elektronikai és műszaki egységből áll össze, mindegyiknek több kisebb alrészlege van. A rakétaépítőkhöz nem csak a Mérnöki Karról érkeznek a diákok, ide más tudás is kell. Erősítésnek számítanak az Informatikai Kar programozói, a kémiás és médiaszakos hallgatók is. Sőt, a jogász segítsége is jól jön, meglepően sok ugyanis a jogi kérdés van, nem beszélve a bonyolult szabályozású légtérhasználatról.

A fotók forrása: Skywalkers, a képre kattintva megnézhet egy rövid videót

A csapatba tehát folyamatosan várják a különböző szakterületről érkezőket, hogy többen legyenek, illetve kövessék a természetes fluktuációt, a végzős hallgatók elköszönését. Idén már február végi határidővel is hirdettek „tagtoborzót”, és ezt most szeptemberben megismételték.

A sikeres felvételhez jól megalapozott tudás nem szükséges, viszont az előnyt jelenthet a választott részlegben. Lényeg a motiváció, és az, hogy hallgatókat érdekelje a suborbitális rakéták működése, tervezése és készítése. Senki nem születik rakétafejlesztési tapasztalattal, de a Skywalkers csapatánál elsajátíthatók ezek a készségek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.10
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 07. 10.....
2025.07.09
Korszakok. Amikor fiatalként olcsó első autót keresünk magunknak, aztán egy idő múlva családi kocsi....
2025.07.09
Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban....
2025.07.09
Ukrajna nemzetközi szabadalmi engedélyt kapott az első NATO-kompatibilis önjáró tüzérségi lövegére....
2025.07.09
Az elmúlt hónapban 2929 tisztán elektromos jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legnagyobb....
2025.07.09
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat. ..
2025.07.09
Az új Ypsilon HF modellek mellé az Integrale vonal is visszatér. ..
2025.07.09
A vidéki villanykutak létesítésében gondolkodó üzemeltetők június végéig nyújthatták be....
2025.07.09
A 20,832 kilométer hosszú aszfaltcsíkon az 530 lóerős hátsókerekes kupé 7:25 perc alatt ért körbe....
2025.07.09
A 4,61 méter hosszú EV5 a Volkswagen ID.4 konkurense lesz 2026-tól. ..