Balaton

Szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon

2019.08.21.

- A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát. 

A vezérigazgató beszámolója szerint idén eddig a cég menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. Mint kifejtette, a személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt 5 százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani - tette hozzá.

A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a 40. születésnapját ünneplő, 260 utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. Az eseményen a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég sétahajóit idén már közel 100 ezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint 13 ezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint 5 ezren utaztak.

A BAHART személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20 ezer, az átlagos főszezoni napokon 10-13 ezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a BAHART idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.

A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a BAHART Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....