Audi

Szerződést hosszabbított az Audi Rupert Stadlerrel

2017.05.20.

A dízelbotrány miatt megfogalmazott kritikák ellenére újabb öt éves megbízást szavaztak a részvényesek éves találkozóján a négykarikás márkát 10 éve vezető Stadlernek.

Az 54 éves vezetőnek, az igazgatótanács többi tagjával együtt, kedden kellett megválaszolnia a részvényesek által megfogalmazott azon kérdéseket, melyek többek között egy március 15.-i ügyészségi vizsgálatra és az Audi szerepére vonatkoztak a Volkswagen-csoport emissziós botrányában. Ezt követően a felügyelőbizottság további 5 évre hosszabbította meg a márka első emberének szerződését, mely 2017. év végén járt volna le – közölte az Audi szerdán egy közleményben.

Peter Mosch, az Audi üzemi tanácsának elnöke és a felügyelőbizottság tagja úgy nyilatkozott, hogy „a szerződéshosszabbításhoz nagyon egyértelmű feltételeket szabtak. Hosszútávon biztosítania kell németországi telephelyeink védelmét, a gyártókapacitás jó kihasználtságát és szisztematikusan támogatnia kell azokat a technológiákat, melyek garantálják cégünk jövőbeni sikereit”.

Az Audi 2015 novemberében elismerte, hogy a 3 literes V6-os erőforrásaikban egy olyan segédvezérlő eszköz került beépítésre, mellyel az USA-ban-érvényben lévő emissziós előírásokat illegális módon teljesítették. A konszern ezután vállalta, hogy 25 milliárd dollárnak megfelelő összeget biztosít a tulajdonosok és hatóságok kártérítési igényeinek kifizetésére, valamint a kereskedői hálózat számára, ugyanis több mint 500 ezer darab jármű visszavásárlására kötelezték a vállalatot.

A szerdai közlemény szerint az Audi AG javítja és kiterjeszti a felelősségvállalás és integritás területén megfogalmazott elvárásokat, ennek érdekében a cég vezetője riportálásra kötelezett a pénzügyi vezető felé.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..