légi közlekedés

Szigorúbb légiforgalmi biztonsági intézkedések lépnek életbe az Egyesült Államokban

2017.10.26.

Szigorúbb biztonsági intézkedések lépnek életbe csütörtöktől az Egyesült Államokba tartó, illetve onnan induló légi járatokon. 

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) közlése szerint az új intézkedések értelmében az Egyesült Államokba induló járatoknál az utolsó felszállóhelyen megszigorítják az ellenőrzést, és a beszállás előtt mind az utasfelvételnél, mind a kapuknál újra kikérdezik az utasokat.  

Az új intézkedések naponta mintegy 325 ezer utast érintenek a körülbelül 2000 kereskedelmi járaton, amely az Egyesült Államok valamelyik légikikötőjébe érkezik. 

Washington júniusban rendelte el, hogy nyolc közel-keleti és észak-afrikai ország 10 repülőterén tilos a laptopok és nagyobb elektronikai eszközök felvitele az Egyesült Államokba tartó repülőgépek fedélzetére. Ezt a korlátozást júliusban feloldották, és amerikai tisztségviselők bejelentették: a különböző légitársaságoknak 120 nap áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek az új biztonsági követelmények teljesítésére. 

Szerdán a francia Air France, a német Lufthansa, az egyiptomi EgyptAir, a hongkongi Cathay Pacific és a dubaji központú Emirates, a dél-koreai Korean Airlines, a tajvani China Airlines már közölte, hogy készen áll a szigorú biztonsági intézkedések bevezetésére. 

A TSA szóvivőnője ugyanakkor elhárította azokat az újságírói kérdéseket, amelyek a szigorítások részleteit firtatták. Szerdán este csak annyit szögezett le, hogy "az Egyesült Államok továbbra is együttműködik partnereivel a globális légi biztonság és az utazóközönség épségének garantálásában".(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....