logisztikai bázis

Szijjártó: az autóipari vállalatok egyre több fejlesztést hoznak

2021.04.12.

- Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.

A külgazdasági és külügyminiszter az eseményen beszélt arról is, hogy a koronavírus-járványban a nemzeti érdek alapján hozott védekezési intézkedések mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból sikeresek voltak. Felidézte: az autóipar a magyar gazdaság gerincét jelenti, a magyar ipar kibocsátásának 30 százaléka innen származik.
 
Magyarországot kezdetben gyártóhelynek tekintették az autóipari vállalatok, majd egyre több mérnöki, fejlesztési és végül szolgáltatási funkció is érkezett az országba - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Ford mára 624 magasan képzett, fiatal magyar mérnököt és közgazdászt foglalkoztat. A Ford most átadott regionális alkatrészközpontja 15 közép-kelet-európai országot szolgál ki, a 10 ezer négyzetméteres modern raktárközpont a cég mintegy 3 milliárd forintos beruházásával jött létre.
 
Yiannis Tavanidis, a Ford of Europe regionális igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az újonnan alapított biatorbágyi központ a Ford első Gyors Regionális Alkatrész Központja Európában, amely jelenleg 55 ember számára biztosít munkalehetőséget. A Ford egyre növekvő magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik, jelenleg több mint 40 vállalat és 69 ezer munkavállaló gyárt és szállít részegységeket a Ford üzemei számára.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....