Mecsek-rali

Szombaton indul a száguldás a Pécs környéki hegyekben, a Mecsek-ralin

2025.06.11.

Hat kategóriában csaknem 130 versenyautó áll rajthoz szombaton és vasárnap Pécs környékén az 58. Mecsek-ralin. A hagyományoknak megfelelően végig aszfalton zajló verseny a HUMDA országos ralibajnokság idei harmadik futama lesz, annak keretében a Historic géposztály ob-viadalát is megrendezik.

A pécsi futam két napon át és 12 gyorsasági szakaszon zajlik, ezeken összesen 150 kilométert kell megtenniük a pilótáknak és navigátoraiknak. Kivételt képeznek az ORB2 mezőnyének csak szombaton induló tagjai, akik 6 gyorsaságin 74 kilométert tesznek majd meg versenytempóban.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Máté János, a szervező Pécsi Sport NZrt. (PSN) vezérigazgatója, a rendezőbizottság vezetője hangsúlyozta: a Mecsek-rali iránt idén is kiemelkedő az érdeklődés mind a versenyzők, mind a nézők részéről, amit jól mutat a nevezési lista is.

Kis György, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) főtitkára azt emelte ki, hogy Pécs környékén is komoly szabályozásokkal igyekeznek mindent megtenni a nézők és a versenyzők biztonsága érdekében, de a rali szerelmeseit is kérik az előírások maradéktalan betartására, hogy ne történjen baleset, incidens, ne maradjon ki gyorsasági fegyelmezetlenség miatt.

Varga Attila, az MNASZ rali szakágvezetője arra emlékeztetett, hogy a mecseki verseny mindig is a hazai ralisport fellegvára volt, a környékről származók és a Mecseken diadalmaskodók között is szép számmal vannak legendás versenyzők. A pályák megunhatatlanok, azokon versenyzők és rajongók generációi nőttek fel – emelte ki.

Róth Ernő, a PSN vezérigazgató-helyettese, a rendezőbizottság tagja arról szólt, hogy a gyorsaságikon kívül sok közönségprogram is lesz, továbbá péntektől vasárnapig az Expo Centerben működik a szervizpark, amely egész nap látogatható.

Zag Gábor pécsi alpolgármester közölte: a rali csaknem 60 éve számít a város meghatározó sporteseményének, a verseny pedig Pécs kulturális identitásának is részévé vált az elmúlt évtizedekben.

A Historic Eb mezőnyében versenyző Rácz Tibor (Lada 2101) kiemelte, hogy ugyan nem tudnak minden versenyen részt venni, de a Mecsek-ralin mindig rajthoz állnak. A Historic bajnokság kapcsán azt mondta: a régi autók a maguk idejében a legjobbak között voltak, ráadásul a pilóták között is szép számmal vannak legendák.

Fotók: mecsekrallye.com

A Skoda Fabia R5-el érkező ifjabb Ranga László hangsúlyozta, hogy négy éve vett részt utoljára a Mecsek-ralin, s várja az újabb futamot. Hozzáfűzte: várhatóan az Árpádtető-Orfű közötti szakaszon lesz a legjobb a teljesítménye, míg a szűk erdészeti utaktól tart kissé.

Molnár Zoltán (Citroen C2) jelezte, hogy húsz éve versenyez, közel húszéves az autója, továbbá húszéves a lánya is, aki most navigátorként segíti, s aki már több mint 4000 versenykilométeren van túl, így rendkívül rutinosnak számít fiatal kora ellenére. Mint mondta, a szűk erdőgazdasági utak szimpatikusak számára, mert azokat "igazi ralipályának" érzi.

A Hyundai i20N-t terelgető Kovács Antal közölte, 2004 óta versenyez, de azóta csak egyszer vagy kétszer kellett kihagynia a számára kedves Mecsek-ralit. A horvát bajnokságban is induló, azt a nemzetközi kategóriában tavaly és tavalyelőtt is megnyerő pilóta célja, hogy a szűk szakaszokon legyen gyorsabb versenytársainál, míg az országutakon igyekszik majd lépést tartani a leggyorsabbakkal.

Forrás: MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....