Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Szomorú eredmény, bizakodásra okot adó pillanatok - videó

2022.04.21.

Néhány nappal ezelőtt az M0-s autóúton egy családi egyterű lehúzódott a leállósávra, miután megállt, nem sokkal később füstölni kezdett a jármű, majd lángra is kapott. Ebben a szomorú helyzetben viszont jó volt látni, ahogy egy kamionos és autósok is azonnal megálltak, hogy megpróbáljanak segíteni a bajbajutottaknak - írja Instagram oldalán a Magyar Közút.

Azt is fontos megemlíteni, hogy akik megálltak, rögtön a szalagkorláton túl indultak el a lángoló autó felé. A hatóságokat rögtön értesítették, a @katasztrofavedelem_hivatalos munkatársai pedig bár rövid időn belül kiértek, de már nem tudták megmenteni a járművet. Az autó teljesen kiégett és még a burkolatban is több százezeres kár keletkezett, így annak nyomainak eltüntetése, majd később a javítása is a szigetszentmiklósi kollégáinkra hárult.

A videó a képre kattintva indul.

Ha bármikor bajbajutott autóstársakat láttok a pályákon, tegyetek úgy, ahogy a felvételeken is láttátok: ha megálltok, húzódjatok le a leállósáv külső szélére, kapcsoljátok be a vészvillogót, legyetek a szalagkorláton túl és persze legyen mindenkin láthatósági mellény is. Ha nem tudtok megállni, akkor is tudtok segíteni: hívjátok a 112-es segélyhívó számot!

Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a többi közlekedőre! - olvasható a Magyar Közút oldalán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....