repülés

Sztrájk miatt nemzetközi járatokat töröl a LOT lengyel légitársaság

2018.10.26.

Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT - közölte a lengyel légitársaság szóvivője a PAP hírügynökséggel.

A törölt járatok közül hat Varsóból, illetve más lengyelországi repülőterekről indult volna pénteken, nem száll fel például a Krakkó-Chicago útvonalon rendszeresen közlekedő járat. Tíz járat pedig - ezen belül egy budapesti - a varsói Chopin repülőtéren landolt volna.

A többi járat menetrendszerűen közlekedik - közölte a LOT szóvivője, hozzátéve, hogy a lehető legalacsonyabb szinten próbálják tartani a törölt járatok számát. Október 18-tól, amikor a sztrájk megkezdődött, a 2,7 ezer menetrendszerinti járatból 74 maradt el, a repülések 95 százaléka megvalósult. A LOT úgy próbálja helyettesíteni a sztrájk nyomán hiányzó munkaerőt, hogy hat más légitársaságtól bérli a gépeket személyzettel együtt, ez eddig 3,5 millió zloty (mintegy 812 ezer euró) plusz költséggel járt.

A sztrájkot a LOT alkalmazottainak egy részét tömörítő szakszervezetek indították el. A szakszervezetek hosszabb ideje kifogásolják a légitársaság jelenlegi bérkifizetési szabályzatát. Ez a pilóták esetében a fizetést a repülési óraszámtól teszi függővé. Azt sem helyeslik, hogy az új alkalmazottakat, köztük utaskísérőket, gyakran nem munkaszerződés alapján, hanem egyéni vállalkozóként foglalkoztatják.

A sztrájkolók az egyik, fegyelmi okokból néhány hónapja elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonyának megújítását követelik, valamint a hétfőn elbocsátott további 67 alkalmazott visszatérését. Azt is akarják, hogy lemondjon a LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski.

A LOT - amely törvénytelennek tartja a tiltakozást - csütörtök este kompromisszumkötést ajánlott fel a sztrájkolóknak, ennek értelmében az elbocsátott 67 személy közül azok térhetnének vissza munkahelyükre, akik a sztrájk során nem sértették a nem sztrájkoló kollégáik jogait. A LOT ugyanis a tiltakozók részéről más alkalmazottak iránt állítólag elhangzott fenyegetései, nyomásgyakorlás miatt tett csütörtökön ügyészségi panaszt.

A sztrájkolók a javasolt kompromisszumot elutasították.

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője péntek reggel a lengyel közsolgálati hírtelevízió kérdésére "valószínű forgatókönyvnek" nevezte az elbocsátottak visszatérését. Arra a kérdésre válaszolva, Milczarski a lengyel kormányfő támogatását élvezi-e, Dworczyk dicsérte a vezérigazgatónak a LOT fejlesztésében elért eredményeit. "A társaság fejlődik, a konfliktust azonban kétségtelenül meg kell oldani" - húzta alá.

A LOT október elejétől az állami Lengyel Légiközlekedési Csoport része.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....