repülés

Sztrájkot hirdetett a Ryanair németországi pilótáinak szakszervezete

2017.12.22.

- Négyórás sztrájkot hirdetett péntek reggelre a Ryanair ír diszkont légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A csütörtökön közzétett felhívás szerint a munkabeszüntetés péntek reggel 5 órától 9 óráig tart, és a németországi repülőterekről induló Ryanair-járatokra vonatkozik.

Kiemelték: csupán "PR-fogás" volt a Ryanair azon bejelentése, hogy elismeri tárgyalópartnerként a VC-t, mert a bérekről és a munkafeltételekről szóló tárgyalások szerdára tervezett első fordulója előtt mégiscsak elutasítottak két embert a VC öt főből álló küldöttségéből, és ezért nem is tudták megtartani a tárgyalást. Az érdekképviselet történetében nem volt még olyan eset, hogy a munkaadó ennyire a "sárba taposta" volna a szakszervezeti autonómiát - tették hozzá.



A VC korábban közölte, hogy december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek. A nyomásgyakorlással azt akarják elérni, hogy a munkaadó biztosítsa a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményeket és fizetést a pilótáknak. Mint írták, "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....