járműgyártás

Szűkíti autói színeinek opcióit a Tesla, hogy egyszerűsítse a termelést

2018.09.22.

Jelentős erőfeszítéseket tesz Elon Musk, hogy racionalizálja a gyártást a Teslanál, egészen annak festéséig – írja az Automotive News.

Az elektromos-autógyártó a gyártás egyszerűsítése érekében két színtől megszabadul majd az eddigi hétből, tájékoztatta a vásárlókat Musk, a Tesla vezérigazgatója. Az obszidián fekete és az ezüstmetál csak külön kérésre lesz elérhető, pluszpénzért.

A bejelentés egy, a cég számára olyan kaotikus hetet követően látott napvilágot, amikor a Musk kevesebb, mint egy hónapi munka után elvesztette főkönyvelőjét, aztán marihuánát szívott egy kaliforniai komikus késő éjszakai műsorában. Musk legújabb „különc magatartása”, köztük az online megnyilvánulásai, a sajtó és az elemzők felé tett kommentárjai a Nomura Instinetnél arra késztették az elemzőket, hogy vásárlóiról semlegesre csökkentsék ajánlásukat, kivárva mi fog történni a menedzsmenttel.

Egy, szeptember 7.-én posztolt blogjában Musk arról írt, hogy a Tesla több mint kétszer több autót gyárt és szállít, mint a megelőző negyedévben tette, bár részleteket nem közölt arról, hogy mindezt a harmadik vagy negyedik negyedévben valósítja-e meg. A júniust megelőző három hónapban a Tesla 53 ezer 339 autót gyártott, és 40 ezer 740-et szállított le.

Az egyetlen előrejelzés, amit a Tesla ezt a harmadik negyedévre közzétett az volt, hogy 50 ezer és 55 ezer darab között gyártanak a Model 3s-ből.

Fordítás: Lehőcz Rudolf

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....