autóhitel

Tállai: autóhitelek, forintosítás, önkéntesség

2015.07.27.

A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiderült, hogy a minisztérium már elkészítette erre vonatkozó javaslatát, és az egyik soron következő ülésén fogja tárgyalni a kormány, a további részleteket azt követően ismertetik. Tállai András kiemelte: a megoldás keresése során szem előtt tartja a kormány, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodást ne szegjék meg, valamint, hogy egy olyan, írásban rögzített megállapodás szülessen, amelyet a Magyar Bankszövetség is elfogad. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) részvételére szintén számít a kormány – tette hozzá.


Kérdésre elmondta, hogy a lízingszerződésekre is kiterjed majd a készülő jogszabály. Tállai András az autó- és fogyasztási hitelesekkel kapcsolatban elmondta: 200 000 embert, szerződést érint ez a probléma, a szóban forgó hitel nagysága pedig meghaladja a 300 milliárd forintot. Az érintettek közül 30 ezer embernek jelzáloghitele is van, ráadásul több 10 ezren vannak olyanok, akiknek autó-és fogyasztási hitelük is van, vagyis érzékeny problémáról van szó. Azon ügyfelek élhetnek a majdani megoldással, akik ezt maguk is szeretnék, vagyis önkéntes alapon történik a belépés – fejtette ki az államtitkár.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy amikor a jelzáloghitelek forintosításakor a bankok többsége az autóhiteleseknek is felajánlotta a forintosítást, akkor az ügyfelek jelentős része nem élt ezzel. Úgy vélte, ezért fontos, hogy olyan jogszabály szülessen, amely mind a pénzügyi vállalkozásokat, bankokat, mind pedig az ügyfeleket ösztönzi a forintosítás vállalására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....