autósport

Tassi Attila nagy ellenszélben is dobogóesélyes Kínában

2017.10.07.

Az utolsó előtti fordulójához érkezett a TCR nemzetközi túraautóbajnokság. A bajnoki címért harcoló Tassi Attilának komoly pluszsúllyal kell megküzdenie Kínában, ennek ellenére a M1RA Motorsport 18 éves tehetsége dobogós esélyekkel várja a vasárnapi futamokat a mai időmérő után.

Tassi Attila a hetedik helyet szerezte meg a vadonatúj kínai pályán rendezett kvalifikáción magyar idő szerint szombat reggel. Ez nagy bravúrnak számít a Zhejiangban két túraautó-világbajnokot, Rob Huff-fot és Gabriele Tarquinit is felvonultató bajnokság második helyén álló versenyzőjétől, hiszen ezen a hétvégén ő vezeti a mezőny legnehezebb autóját. Az előző, thaiföldi forduló legeredményesebb pilótájaként ő kapta a maximális büntetősúlyt, ami miatt a legnagyobb riválisához, a kvalifikáción a második helyet megszerző Jean-Karl Vernayhez képest például 70 kilóval nehezebb autót vezet.



Az időmérő első felvonásában komolyan érződött is Tassi hátránya, hiszen a legvégéig a 15. helyen állt, amivel kiesett volna. Csakhogy az utolsó gyors körében óriásit javított, amivel felugrott a hatodik helyre, és végül magabiztosan jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott olasz csapattársa, Roberto Colciago mögött a hetedik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a fordított rajtrácsos második futamon a negyedik pozícióból rajtolva a dobogós helyeket veheti majd célba.



- Mielőtt kiutaztunk Kínába, azt mondtam, hogy az időmérőn a 7-10. hely valamelyikével lennék elégedett, és sikerült teljesíteni ezt a célkitűzést, úgyhogy örülök az eredménynek. Már előre tisztában voltam azzal, hogy ezúttal a pluszsúlyok miatt tempóhátrányból kell felvennem a harcot, de mint minden hétvégén, Kínában is szeretnék legalább az egyik futamon felállni a dobogóra. Erre a második futamon jó esélyem lehet, igyekszem majd mindent megtenni érte. A Q1-es utolsó körömnél nagyon kellett koncentrálnom, ott egy hibával könnyen elvérezhettem volna. Boldog vagyok, hogy ilyen nyomás alatt is sikerült jól teljesítenem. Holnap nemcsak a dobogó, hanem a minél több pont begyűjtése a cél, hogy a szezonzárón megküzdhessek a bajnoki címért – értékelt az időmérő után Tassi Attila.

A vasárnapi futamok magyar idő szerint 8:30-kor és 10:05-kor kezdődnek majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..
2026.02.25
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek....
2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....
2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....