Románia

Tavaly 43 kilométerrel bővült a román autópálya-hálózat

2020.04.26.

Tavaly 43 kilométerrel, 866 kilométerre bővült a romániai autópálya-hálózat, ami 5,2 százalékos növekedés - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

A statisztikai intézet közzé tette a tavalyi évre vonatkozó adatokat a romániai infrastruktúra állapotáról. Közölte, hogy a közutak hossza elérte a 86 391 kilométert, ebből 17 873 kilométert tettek ki az országutak, aminek pusztán 4,8 százaléka autópálya. Romániában így az autópályák hossza 866 kilométer a tavalyi 43 kilométeres bővüléssel.     

A sávok számát illetően 1923 kilométert tettek ki a négy sávos utak, 290 kilométert a három sávosak és mindössze 35 kilométert a hat sávos utak.

    

A közutak mintegy harmada, 26 860 kilométer földút. A vastag és közepes vastagságú burkolattal bevont korszerűsített utak 35 százalékának, a vékony útburkolattal rendelkező közutak 43 százalékának a szavatossága lejárt.     

A használatban levő vasúthálózat hossza 10 759 kilométer volt, ennek 37 százaléka, vagyis valamivel több mint 4 ezer kilométer villamosított.     

A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület január elején közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..