Volkswagen

Tavaly is a Volkswagen volt a világ legnagyobb autógyára

2020.01.13.

 - Megőrizte az első helyet az autógyártó társaságok erősorrendjében a német Volkswagen csoport (VW) 2019-ben az előzetes értékesítési adatok szerint - írta hétfőn a Handelsblatt.

A német üzleti lap beszámolója alapján a VW nagyjából 10,9 millió autót adhatott el tavaly, így sorban a negyedik évben végezhetett az első helyen, ismét maga mögé utasítva a japán Toyotát, amely 10,7 millió kocsit értékesített. Jürgen Stackmann, a VW értékesítési igazgatója a napokban ismertetendő végleges adatokról elöljáróban elmondta, hogy a csoport névadó márkája történelmi csúcsot állított fel 2019-ben, több tízezerrel túlszárnyalta az egy évvel korábbi 6,2 milliós értékesítési darabszámot.

A csoport további márkái, így az Audi és a Skoda is több gyártmányt szállított ki a vásárlóknak, mint 2018-ban, a VW így a globális autópiac mintegy 4 százalékos csökkenésének ellenére jó évet zárt, és csaknem 8 százalékos világpiaci részesedést ért el. Ez mindenekelőtt a városi terepjárók (SUV) előretörésének tulajdonítható. A Volkswagen márkánál tavaly 30 százalékot ért el a SUV-ok aránya az eladott kocsik körében, ami 10 százalékpontos növekedés. Ez a trend a következő években is kitart, így 2025-re már minden második új Volkswagen városi terepjáró lehet.

A márka főleg a kisebb méretű és a kompakt SUV-ok kategóriájában teljesít jól, a T-Cross és a T-Roc modell révén. Ezeket a kocsikat ugyan jóval magasabb áron lehet eladni, mint egy hagyományos személyautót, de a szén-dioxid-kibocsátásuk hasonló, szemben a nagyméretű SUV-okkal, amelyek súlyuk, fogyasztásuk és károsanyag-kibocsátásuk miatt a környezetvédők bírálatainak kereszttüzébe kerültek. Részben vagy teljes egészében elektromos meghajtású Volkswagenből 80 ezer kelt el tavaly, a legnépszerűbb a Golf modell elektromos változata volt.

Az idén jelentős növekedést remélnek, főleg Európában. Így egyedül az első eleve elektromos meghajtásúnak tervezett modellből, az ID.3-ból - amelynek sorozatgyártása tavaly ősszel kezdődött - a remények szerint 100 ezer darabot értékesítenek az idén. Jürgen Stackmann a többi között arról is beszámolt, hogy tavaly Kínában is növekedést regisztráltak, 3,16 millió kocsit, az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal többet adtak el, annak ellenére, hogy az új autók kínai piaca sorban a második éve zsugorodott. Ez az eredmény minden bizonnyal a márka elismertségének tulajdonítható - tette hozzá.

A szakember elmondta, hogy a 2020-as kilátásokkal kapcsolatban "visszafogottan optimista", arra számít, hogy a kínai piac stabilizálódik, az európai és az észak-amerikai piac pedig megőrzi stabilitását. A VW-hoz a névadó Volkswagen, az Audi és a Skoda mellett, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, és a Seat tartozik, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....
2026.01.13
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak....
2026.01.13
Amerika sosem volt köbcenti iszonyos, így természetesen tőlük érkezett a legtöbb big block,....
2026.01.13
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját....
2026.01.13
A Budapest felé vezető oldalon, Kecskemétnél égett a teherautó. ..
2026.01.13
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok....
2026.01.13
Már vagy egy tucat A- és B-kategóriájú elektromos mini-típus kapható a magyar újautó-piacon.....