Rolls-Royce

Távozott a Rolls-Royce formatervezői igazgatója

2018.06.23.

A vállalat által kiadott közleményből arra a következtetésre juthatunk, hogy Giles Taylor a Rolls-Royce formatervezéséért felelős vezetője „más üzleti érdekeltségek miatt” hagyta el a luxusautó-gyártót.

Forrás: carbodydesign.com

Taylor (50) 2011-ben csatlakozott a BMW Grouphoz tartozó autógyártóhoz. A Rolls-Royce-t megelőzően a Jaguar belsőterét tervező csapat vezetője volt, ahol az XJ modell vezető enteriőrje volt. A Rolls Royce-nál 2012-ben nevezték ki a formatervezők élére, amikor az elődje Ian Cameron nyugdíjba vonult.

Giles felügyelte a nemrégiben bemutatott „zászlós hajónak”, a Rolls-Royce Phantomnak, illetve a gyártó első SUV-nak a Culinannak a tervezését.

A Genfi Autószalonon tett nyilatkozatában arra utalt, hogy az elektromos meghajtás bevezetésével bízik a tradicionális formavilág megújulásában. A Rolls-Royce vezetői Giles Taylorral szemben ellentétes véleményt képviseltek annak kapcsán, hogy a villanymotorra való átállás során a márkának jelentős stílusbeli változásokat kell hoznia.

A luxusautó-gyártó egyelőre még nem jelentette be Taylor utódját és azt sem, hogy hol folytatja az újtát. Források szerint Giles Taylor békésen távozott a cégtől és az autóiparon kívül folytatja a karrierjét.

Giles a londoni Royal College of Art-on tanult. 1992-ben miután elvégezte a főiskolát a Citroen belső tervező csapatához csatlakozott. Az 1996-ban bemutatott Citroen Xsara belsejének eredeti koncepcióját is Ő tervezte. A Jaguárhoz 1999-ben csatlakozott, mint az XJ modell vezető belsőtervezője. 

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....