Lexus

Tengerjáró luxushajót épít a Lexus

2018.03.15.

Hamarosan „kétéltű márkává” válik a Lexus. A tavaly bemutatott jacht-tanulmányuk olyan elsöprő szakmai és közönségsikernek bizonyult, hogy úgy döntöttek, sorozatban fogják gyártani – na nem azt, mert az túl „visszafogott” volt a márkaimidzs szempontjából, egy sokkal nagyobb, fényűzőbb modell kerül hamarosan sorozatgyártásba.

Már jövő évben megkezdődhet annak a 65 láb (20 méter) hosszú Lexus jachtnak a forgalmazása, amellyel a japán márka egy viszonylag apró, ám annál fontosabb piacon kívánja letenni névjegyét.

A hajóépítő piac egyik legnagyobb múltú szereplőjével, a Marquis-Larson csoporttal közösen kifejlesztett vízi jármű fedélzetén egyszerre akár tizenöten is tartózkodhatnak (plusz a legénység), a vendégeket három fényűző lakosztály várja a hajóban.

Piaci elemzők szerint a másfél éven belül megvalósuló luxushajó új magasságokba emelheti a Lexus megítélését. „Mondjon akár csak egy dolgot is, ami fényűzőbb, mint egy jacht!” – érzékeltette a Bloomberg gazdasági szakfolyóirat hasábjain a lépés jelentőséget Jaqui Lividini független márkastratégiai szakértő.

Bár a márka vezető munkatársai nem szólaltak meg a témában, a dolce vita irányába történő nyitásnak minden bizonnyal ahhoz is van köze, hogy a Lexus már két év múlva, a világon az elsők között be kívánja vezetni magas fokon automatizált működésű gépjárműveit. Ez egyesek szerint nem csupán a műszaki tökéletesség és a hibátlan megbízhatóság megcáfolhatatlan bizonyítéka, de az eseménytelen autózás korszakának kezdete is lesz. Egy olyan felső kategóriás luxushajó megépítésével azonban, amelynek közvetlen konkurenseiért jelenleg akár hárommillió dollárt is kifizetnek az ügyfelek, mindennél fényesebben demonstrálhatja a Lexus vele született kalandvágyát, innovációs kedvét és az örömteli precizitás koncepcióját.

Ahogy annak idején, a márka bevezetésekor szemléletével és minőségével az autóipar felső kategóriáját forradalmasította, ugyanúgy valószínű, hogy a Lexus friss elképzelésekkel, újszerű ötletekkel értelmezi újra a luxusjacht fogalmát. Jó példa erre a képeken szereplő, tavaly bemutatott, 42 láb (12,8 méter) hosszú Lexus jacht-tanulmány. A jármű különleges, kistömegű szénszálas hajótestével és a Lexus F-szériás szupersport-modelljeiből kölcsönzött 5.0 V8-as motorjaival (szám szerint kettővel; összteljesítmény 885 LE, végsebesség 43 csomó, azaz 79,6 km/h), valamint organikus, érzéki formavilágával a közelmúltban elnyerte a japán szaksajtótól az „Év hajója” díjat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....