Texas

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

2026.08.31.

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.

Greg Abbott kormányzó szóvivője pénteken kiadott közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a Flock kameráit Texas több városában alkalmazzák a forgalom megfigyelésére, és miközben a működtetésre szolgáló támogatások jó része a szövetségi költségvetésből érkezik, Texas állam a jövőben nem folyósít saját forrásokat ilyen célokra a települések számára.

Az Austinban kiadott közlemény szerint Texas érintett városai egyre nagyobb számban kapcsolják le a hálózatról a mesterséges intelligenciával összekapcsolt kamerák hálózatát, és szüntetik meg szerződéseiket a Flock Safety-vel.

A technológiával felszerelt kamerarendszerek nemcsak a rendszámokat dolgozzák fel, hanem az elhaladó járművek, márkáját, típusát, évjáratát, színét, azok esetleges sérüléseit, de még a lökhárítóra vagy ablakra kirakott matricákat is feljegyzik.

Greg Abbott kormányzó egy pénteki rádióinterjúban arról beszélt, hogy az MI-kamerák kivezetéséről hozott döntések lakossági nyomásra történnek.

Texasban jelenleg a Flock Safety által működtetett közlekedésfigyelő rendszer az egyik legelterjedtebb.

Az Egyesült Államok területén több mint 120 ezer, a Texasban hozott döntés által érintett intelligens kamera működik. A technológia támogatói szerint az eszközök segítik a közrend fenntartását és a bűnüldöző hatóságok munkáját, bűncselekmények gyanúsítottjainak felkutatását és akár lopott gépjárművek megtalálását.

A héten Dél-Karolina államban tizenéves fiatalokat tartóztattak le és helyeztek vád alá, mert levágtak egy kamerapóznát, majd a technikai berendezést és akkumulátorát egy kalapáccsal szétverték.

Kép: Acusensus

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.14
Nagy port kavart Ausztriában az ÖBB ( Osztrák Szövetségi Vasutak ) legújabb bejelentése: a osztrák....
2026.09.14
Frontálisan ütközött egy személykocsi és egy sódert szállító teherautó a 31-es főúton Maglód és....
2026.09.14
Megismételve a legelső GR Suprára vonatkozó, hét évvel ezelőtti felajánlását, a Toyota a különleges....
2026.09.14
Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a....
2026.09.14
A svéd a második győzelmét aratta idén, a dobogó második fokára pedig a kilencszeres világbajnok,....
2026.09.14
Megkezdődött a 2026/27-es tanév az Audi Hungariánál. Szeptemberben több mint 80 új tanuló....
2026.09.14
Hamburgban július közepe óta az előzetesen regisztrált lakosok mobilalkalmazásból hívhatnak....
2026.09.13
Miközben Magyarországon új autógyárak és gyártósorok indulnak, Nyugat-Európában már azon....
2026.09.13
Így változtatja meg a Free Flow rendszer az utazásunkat.   ..
2026.09.13
Oliver Solberg 19,1 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi zárónapot a dél-amerikai versenyén,....