Ford Motor Company

Tiszta sci-fi: egymást is segítik a robotok a Fiesta gyártósorán

2019.10.01.

A Ford első alkalommal használ együttműködő robotokból álló csapatot: a csiszolás során teljesen új megközelítést kellett használni alkalmazásuk során.

A hat co-bot előre megkoreografált mozdulatsorral, alig 35 másodperc alatt végzi el a karosszéria teljes felületének homokcsiszolását. Ez a kezdeményezés nem váltja ki az élőmunkát, de lehetővé teszi a folyamatot felügyelő dolgozóknak, hogy idejüket összetettebb feladatokra fordíthassák, illetve megkíméli őket a monoton, ismétlődő munkafolyamatokkal járó kifáradástól.

„A co-botok éppúgy érzékelik, hogy mikor kell nagyobb erőt használni, ahogyan mi is, de könnyebben elérik a nehezen hozzáférhető helyeket, például egy tetőlemez közepét,” mondta el Dennis Kuhn, a Ford Európa vezető gyártásirányító mérnöke.

Az összes co-bot Universal Robots UR10 típusú – ez a legnépszerűbb modell a világon –, melyeket a Ford eddig az audiorendszer hangfalainak és mélynyomóinak polírozásánál alkalmazott. Az immár a fényezőműhelyben dolgozó robotkarokon 3D nyomtatóval készített puha, rugalmas réteg van a csiszolópapír alatt, ezért a co-bot az emberi kéz ügyességével és precizitásával képes elvégezni a rábízott feladatot.

A gyártási folyamat során minden egyes Fiestát megmerítenek egy különleges medencében, ahol megkapják a tíz évnél is többet kibíró korrózióvédő réteget. A fürdő után azonban maradhatnak apró, szabad szemmel észrevehetetlen foltok a felületen, amiket tapintás útján lehet kiszűrni. Ekkor lép színre hat darab co-bot, amelyek lecsiszolják ezeket az egyenetlenségeket és felporszívózzák a maradék port. A munkafolyamat végén az utolsó ellenőrzést két dolgozó végzi, és csak ezután kerülhet fel a karosszériára az alapozó festékréteg.

A főleg lapos felületekből álló hangfalak és audioberendezések gyártásánál elég volt egy co-bot segítsége is. Ám a szabálytalan körvonalú karosszériákat összeállító, mozgó gyártósoron való alkalmazásukhoz teljesen új megközelítést kellett használni.

„Több hétig tartott a co-botok telepítése és beprogramozása, hogy összehangolt mozgással csiszolják át a Ford Fiesta karosszériáját. A feladatot az is nehezíti, hogy a karosszéria egy pillanatra sem marad mozdulatlan a gyártósoron,” mondta Detlev Dahl, a Dahl Automation vezérigazgatója. „De éppen itt érvényesül a co-botok alkalmazkodó képessége, illetve az általunk – az egyik legelső Universal Robots tanúsítvánnyal rendelkező rendszerintegrátorként – felhalmozott hatalmas tapasztalat. Miután a co-botok megtanulják a mozdulatsort, soha sem hibáznak.”

A Ford vizsgálja a co-botok további alkalmazási lehetőségeit a vállalat Valenciában és Krajovában működő üzemeiben is. A cég régóta használ a gyártósoron dolgozó munkások kisegítésére programozott co-botokat olyan összetett feladatok elvégzésére, mint a lengéscsillapítók beszerelése az autóba, illetve a gyújtógyertya behelyezés a motorba, sőt a Ford már bevezetett egy “Survival” nevű önvezető robotot is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....
2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....
2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....
2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..