Autószalonok
A Pappas Auto felújított Hunyadi úti központját áprilisban adták át és minden szegletét megmutatták az újságíroknak. Következzen most egy képes beszámoló a bejárásról, nem kis csattanóval!
1.500 m2-en újult meg az autószalon
A Pappas Auto Magyarország 1990-ben kezdte meg tevékenységét hazánkban, de azt kevesen tudják, hogy az anyavállalat salzburgi alapítása 1952-ben volt. Itthon a rendszerváltás előtti években a mai Kárpát utcai telephelyen működött a Közlekedési és Műszaki Vállalat (KMV), amely állami tulajdonú járművek fenntartását végezte, közöttük a protokolláris célokra használt Mercedes-Benz gyártmányokét. Az akkoriban „COCOM-listásnak” számító járművek és alkatrészek beszerzése nem volt egyszerű, ebben a KMV-nek az osztrák Pappas volt a partnere. Nem véletlen tehát a Kárpát utcai indulás, ahol ma is Pappas telephely működik.
5 év elteltével a cég már ki is nőtte az egykori „pártgarázs”-t, ezért Budán, a Hunyadi úton 1995-ben nyitották meg az új budapesti telephelyüket. Ennek teljes körű rekonstrukciója fejeződött most be, legalább is ami a telephely autószalon-személygépjármű szerviz részét képezi.
A XXI. század jegyében
A beruházás középpontja nem is lehetett más, mint a környezettudatosság. Az épület és a benne zajló tevékenység energiaigényének nagy részét az összesen 2.300 m2 felületű napelem biztosítja, érdekesség, hogy ebből 200 m2 az épület homlokzatán kapott helyet. Az épület klímáját persze hőszivattyúk tartják a megfelelő állapotban, ezekből víz-víz, és levegő-víz rendszerűek is megtalálhatók.
Ami a megjelenést illeti, a Mercedes-Benz márkát forgalmazó kereskedéseknek meg kell felelniük a gyár által szabott szigorú követelményeknek. (Mercedes-Benz MAR20X clean desk filozófia.) Itthon már több márkakereskedésben is megjelent az a meleg, otthon-érzetet sugárzó hangulatú beltér, amely a Hunyadi úton is testet öltött.
A szalonba érkezve a középpont természetesen nem lehet más, mint maguk a járművek. Az óriási térben a Mercedes szinte összes modellje megtalálható, minden autó zavartalanul körbejárható.
Felejtsük el az íróasztal melletti tárgyalást
A márka és természetesen a Pappas is törekszik arra, hogy egy prémium autó megvásárlása, az egész úgy nevezett ügyfélút prémium élmény is legyen. A hagyományos tárgyalási módok ezt nem igazán teszik lehetővé, ezért az új autószalonban többféle környezet van kialakítva a munkatársakkal folytatandó megbeszélésekhez.
Ki-ki hangulata vagy személyisége, sőt, a szóban forgó típus alapján választhat a szalonban helyet a nyugodt tárgyaláshoz. Vannak lounge-hangulatú részek a kanapéstól a bárszékesig, ezek jellemzően a szalon nagy terében kaptak helyet. Aki mégis zárt ajtók mögött szeretne tárgyalni, annak pedig az egyes típusok megjelenésével harmonizáló tárgyalók állnak rendelkezésére, nekem legjobban a G-osztály tárgyaló tetszett.
Ünnepélyes átadás
Az autóvásárlás utolsó és egyben legnagyobb élményt tartogató eseménye az új az autó átadása az ügyfélnek. Nem véletlen, hogy ez a várva-várt pillanat is kiemelt szerephez jut az ügyfélúton. A Hunyadi úton egy dupla átadótermet hoztak létre, ahová előre beállítják a már menetkész, ragyogó új gépkocsit. Az ügyfél itt találkozik először új társával, de az első percekben még lepel alatt van a vadiúj autó.
Az átadás egy kész ceremónia: indul a zene, a szpotlámpák a járművet fényárba borítják és a leplet a plafonba épített szerkezet méltóságteljesen felemeli.
Arra is figyelmet fordítottak a beruházásnál, hogy amikor karbantartásra érkezünk autónkkal, akkor is méltó körülmények fogadjanak, ezért kívülről egy érkezőcsarnokba lehet behajtani az autóval. Itt nem befolyásolják az időjárási körülmények a jármű szerviznek való átadását, a fedett és klimatizált helyiségből pedig közvetlenül lehet bejutni a szalonba, mondjuk a bisztróba, egy jó kávéra.
Mercedes-Benz Certified
Nem számít már újdonságnak, ha egy autószalon a márka használt példányait is kínálja. A Pappas is részt vesz a Mercedes-Benz Certified programjában, amely átvizsgált, tanúsítvánnyal is rendelkező autókat kínál eladásra.
Ezek között legfeljebb 6 éves és maximum 150.000 km-t futott járműveket találunk, amelyekre vétel előtt a kereskedés kipróbálási lehetőséget és szakértői tanácsadást biztosít, a vásárlást követően pedig 24 hónapos műszaki garanciát vállal.
Men’s Cave – A Pappas legnagyobb dobása
A bejárás végére tartogatta a Pappas csapata a legnagyobb dobást és nem túlzok, ha az mondom tátva maradt a szánk, amikor szétnyílt a függöny.
A Backstage névre keresztelt hely, egy a kíváncsi szemek elől alapesetben elzárt, klubhangulatú loft terem, ahol a gyártó immár klasszikussá érett muzeális állapotú példányai mellett jó hangulatú beszélgetésekhez kialakított helyek mellett a hangulatot tovább erősítik a fények, a billiárdasztal és az egyedi, főképp alkatrészekből álló fali kompozíciók.
A terem különlegessége az a 10 méter hosszú, túlnyomásos vitrin, amelybe több ezer Mercedes makettet állított ki a cég.
A Backstage-et egyébként az hívta életre, hogy a tavaly Szegeden indult Pappas Classic szolgáltatása iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az old- és youngtimerek szerelmeseinek indokolt volt egy ilyen szívet melengető klub kialakítása. A Pappas a programon belül nem csak a szervizelést, karbantartás, de a régi járművek szakszerű tárolását is vállalja ügyfelei részére.